Translate

Kövess Facebookon is! 😊

A vörös katedrális

Atya ég, hogy ez a játék mennyire kedvenc! 💚 Mielőtt megérkezett volna magyarul, a létezéséről sem tudtam. Viszont ahogy elém került a virtuális térben, tudtam, hogy kell. Már önmagában az vonzóvá tette, hogy kockát használ, de nem mint szerencsefaktorként, hanem okosabban.

Amikor végre megérkezett hozzám, kicsit meghökkentem, hogy a monstrum dobozokhoz képest, ez olyan közepes csak. Na de mekkora játékélményt rejt! Maga a doboz gyönyörű, és nekem tetszik a témája is (elvonatkoztatva minden mástól). Rávett, hogy érdekeljen, hogyan néz ki valójában, ezért rákerestem. Ez a Boldog Vazul-Székesegyház, ami Moszkva egyik legjelentősebb építészeti emléke, és a Vörös téren áll. Gyönyörű szép, és egyszer szívesen megnézném élőben is. Ez az érzés először a Finca miatt kapott el. Fel is jegyzem, bakancslistára teszem ezeket az úti célokat. Okos kockahasználó társas. 

A körödben három akció közül választhatsz. Katedrálisrészletet foglalsz le, vagy katedrálisrészletet építesz, vagy kilátogatsz a piacra. Mindezek mellett további mellékakcióid is lehetnek. A katedrálisrészlet lefoglalása a legkönnyebb, s még meg is jutalmaz egy lapkával, amit ha kifizetsz, akkor nagy hasznát veszed a játék során. Aztán meg kell építened a lefoglalt katedrálisrészletet még azelőtt, hogy bárki a kártyád fölött megépítené a sajátját. Ehhez nyersanyagokra van szükség, amit a piacon lehet beszerezni. A piacon az általad választott kockával annyit léphetsz, amennyit a kocka felső értéke mutat. Ezt befolyásolhatod a saját kockaszínednél, és a fehér kockánál, ha fizetsz érte, léphetsz többet is, mint hat. Ezután megérkezel egy kockamezőre, s az ott lévő nyersanyagból annyit vehetsz el, ahány darab kocka van az adott kockamezőn. Ezután már csak elég helynek kell lennie a játékostáblád raktár részén, hogy el is tudd raktározni őket. Ahová a választott kockád megérkezett, ott a befolyáskártyát is felhasználhatod, ha szeretnéd. Illetve ha olyan színű kockát mozgattál, amelynél a játékostábládon van egy bónuszlapka, akkor azt az értéket is megkapod. Ez lehet plusz pont, egy másik színű kocka kockamezőn lévő nyersanyaga, stb.

Amikor egy katedrálisrészlethez az összes nyersanyagot összeszedtük, akkor megkezdhetjük ezeke leszállítását az adott kártyára. Egy körben három nyersanyagot tudunk csak szállítani, ezért ha ettől többre van szükség a megépítéshez, akkor azt több kör alatt tudjuk csak leszállítani. Ezen felül díszíthetjük is a megépült részleteket, amikor is már nem számít, hogy az a sajátunjk, vagy sem. Ez azért is fontos, mert így befolyást szerezhetünk egy olyan toronyban, amiben lehet nincs annyi katedrálisrészletünk, mint az ellenfelünknek. A végén, a pontozásnál számít, mert elég érdekes a pontrendszere a játéknak. Viszont szerintem jól balanszolt a játék, nem éreztük úgy sosem, hogy egyenlőtlen lenne.

Az egyik legjobb társasjáték ár-érték arányban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu