Keresés ebben a blogban
A társasjátékos hobbi színkavalkád: friss doboz illatú, nevetésektől hangos, örömfonatos, lelket körbeölelő, mesebeli utazás.
Bejegyzések
7 éves kortól címkéjű bejegyzések megjelenítése
Translate
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Ki20tuk!
Mikor voltunk a barátnőméknél, Krisztiéknél, náluk került elő a Ki20tuk , hogy majd most jól megtanítják nekünk. Annyira megtetszett, hogy itthonra is beszereztem, mert biztos voltam benne, hogy a gyerekek is imádni fogják. És így is lett! 😍 Pici kis kártyajáték sok nevetéssel. 😉 Megkeverjük a számkártyákat, majd megkeverjük a cselekvéskártyákat is, és felhúzunk két számkártyát, melyet az asztalra teszünk képpel felfelé. Úgy kell elszámolni húszig, hogy ezt a két számot felcseréljük egymással. A kezdőjátékostól kezdve minden játékos csak a soron következő számot mondja ki. Ha sikerült elszámolni húszig, akkor felhúzzuk a következő számkártyát, mellyel az előzőt letakarjuk, és felhúzunk egy cselekvéskártyát, mellyel a másik számot is letakarjuk. Így az első körben felhúzott két számot már nem látjuk. Újra elkezdünk számolni, emlékezve az előző számokra, s hogy fel kell cserélni őket, és tudni, hogy a most felcsapott szám helyett milyen cselekvést kell végrehajtani. Amennyiben ezen is ...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Robbanó cicák - partipakk
A Robbanó cicák partipakk karácsony előtti szerzemény részben a 🎲 társas-estekre, részben a gyerekek miatt. Tök jó, hogy már mindannyian tudnak olvasni - mármint a gyerekek 👦👧👦... vagyhát végülis akik jönnek felnőttek 👨👩 a társas estre, ők is tudnak olvasni mind 👀👍-, így viszonylag könnyen ment a tanítás: bármit is csinálsz, NE 💣robbanj fel! Ennyi. 😌 A gyerekekkel imádtuk! Voltak nagyon rázós helyzetek, nevetések, apróbb piszkálódások, de szerencsére értették, hogy ez egy játék. Érdekes amúgy, mert ugyanez nem mondható el az Unikornisok - A rémes ménes kártyajátékról, pedig körülbelül ott is ez a szivatás-szint. A Robbanó cicákban mindenki kap egy hatástalanítás kártyát előre, majd megkeverjük a (játékosszámtől függő mennyiségű) kártyákat, osztunk mindenkinek hét lapot, így mindenkinek a kezében nyolc kártyalap lesz. Ezután a játékosszámtól egyel kevesebb robbanó 💣🐱 cicát belekeverünk a pakliba, és már kezdődhet is a játék! 😁 Olyan fantasztikus kártyákkal találkozhatunk ...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Lupos
A Lupos társasjáték úgy került a gyűjteménybe, hogy kaptuk a barátnőmtől, mert náluk már kifutotta magát. 7 éves kortól ajánlják ezt a nagyon szép, kooperatív játékot. Az elképzelés szerint szellemfarkasokat kell megtalálnunk az erdő különböző pontjain. Egy fordulónak akkor van vége, amikor a húzózsákból sikerül kihúzni a harmadik baglyot - tehát nem egyenlő a fordulók hosszúsága. Egy játék pedig négy fordulóból áll. Ha addigra nem sikerül megtalálni a hét szellemfarkast, akkor elveszítettük a játékot. Amennyiben sikerül megtalálni őket, úgy Lupost, a vezérfarkast is fel tudjuk ébreszteni. Miután előkészültünk a játékra, minden fordulót úgy kezdünk, hogy húzunk az egyik zsákból egy futáslapkát, majd az azon lévő szimbólumra mozgatjuk az egyik választott, vagy a lapka által mutatott farkast. Ez lehet farönk, gomba, szikla, kis farkas, bagoly, vagy elrepülő bagoly. A játék célja, hogy a véletlenszerűen lehelyezett helylapkákra eljuttassuk a megfelelő farkasokat, azok egy időpontban ...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Kisiskolás, alsó tagozatos gyerekeknek való társasjátékok
Miután írtam az óvodás gyerekeknek való társasjátékokról egy gyűjtőposztot, gondoltam, tovább megyek a kisiksolásoknak való társasjátékokra. Szerencsére ma már sok társasjátékot lehet írni egy ilyen cím alá, de én most csak párat hoztam, amit az én gyerekeim is nagyon szívesen játszanak ennyi idősen (Gellértem 4 és fél, Kincső 7, Benedek 9 és fél éves) . Hat éve kezdtem a társasjátékozást, s ezidő alatt több száz játékot ismertem meg, ami vagy tetszett, és a polcunkon maradt, vagy eladtuk, mert nem a mi ízlésünk volt. Jelenleg is cirka 150 társasjátékunk van, és persze sokat játszunk a gyerekeinkkel is. Ezért az évek alatt látható volt, mi az, amikkel mindig nagy örömmel ülnek le játszani. Ezekből szemezgettem most. 😎 Egyszemélyes változatra nálunk a Makkant Mókusok telitalálat! Még felnőttként is leülök vele játszani, mert a téma miatt abszolút egy szerethető kis játék, szívmelengető időtöltés. Még az egyedül játszhatónál maradva kicsit, ügyességi, logikai játék például az A...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Dínó mentőakció
A dinoszauroszuk iránti rajongásom valamikor 1994-re tehető, amikor is egy hideg téli estén elmentünk a moziba anyukámmal megnézni a Jurassic Park -ot. Hát, az sem ma volt. De ott, és akkor teljesen elvarázsoltak ezek a lények, ami azóta is tart, és a családomat is bevonzotta. Oda-vissza százszor megnéztük az összes Jurassic részt. Pláne Benedek van rákattanva a dínókra, azóta már több dinoszauruszos-tudományos könyvet is elolvasott. Többszörös haszon, gyakorolja az olvasást, és okosodik. 😁 Most a vulkánok érdeklik per pillanat, úgyhogy a következő könyv ezt a témát járja majd körbe, amit kap. Na de amiről most írok játék, abban dínók, és sajnos vulkánokból kiömlő lávafolyamok is vannak. Merthogy arról szól a játék, hogy meg kell menteni a dínótojásokat, és a dínókat is a kitörő vulkántól, különben kikerülnek a játékból. Ez egy nagyon aranyos játék 3D-s játékelemekkel, amiket játék előtt össze kell illeszteni, illetve szintén 3D-s, szerencsére nem méretarányos dinoszauruszokat is kap...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Álomház
Az Álomház egy nagyon könnyed, családi, már hétes éves kortól játszható társasjáték. Nálunk régóta polcon van. Azóta megjelent hozzá egy kiegészítő is, az Álomház - Napsugár út 156. , de azt még nem sikerült beszereznünk. Az Álomház kellemes, szívet melengető, szép játék, kevés szabállyal. Mindenki magához veszi a háztáblát, kitesszük középre a játéktáblát, megkeverjük az erőforrás- és szobakártyákat. Ezután húzunk a megkevert kártyapaklikból a játékostáblára, képpel felfelé a megfelelő helyekre. Elérhető közelségbe tesszük a dekorációjelzőket, és már kezdődhet is a játék! A játék 12 fordulón át tart, ezidő alatt jó eséllyel bebútorozzuk az álomházunk összes szintjét. A játékos a körében választ a játékostábláról egy oszlopot, azaz elvesz két kártyát. Ha sikerült tetőkártyához jutni, azt képpel lefelé kell gyűjteni a háztáblánk erre kijelölt helyén. Sajnos játék közben nem lehet megnézni, milyen színű tetőkártyák vannak már nálunk, ezért észben kell tartani. Ugyanis a játék végén ha n...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Nagyon T-rex!
Mikor megvettük, elkezdtem olvasni a játékszabályt, de a gyerekeimet egyáltalán nem érdekelte, hogy ezt pontozni is lehet. Így a játékszabály eléggé homályos nyomot hagyott maga után. Viszont... ez így is egy fergetegesen jó party játék ! 😄 Kitesszük középre a cselekvés kártyákat - minden színből egyet. Hangosan felolvasom, melyik színnél mi a feladat. Majd a megkevert pakliból mindenki húzhat egy kártyalapot, melyen a kártya színe, száma alapján megtudja, hogy melyik színű cselekvést kell eljátszania, és mekkora intenzitással. Rengeteg vicces feladvány van, de a "Legyél T-rex" mindent visz, ha ez feljön, mindhárom gyerekem tízes intenzitással indul meg a nappali közepéről... ilyenkor teljesen mindegy, milyen szám van náluk, az egyes is tízes. 😂 A lényeg az lenne, hogy a többiek kitalálják, vajon hányas szám lehet az éppen feladatot teljesítő játékosnál. Vajon mekkora az intenzitás, amellyel éppen mutogat, kiabál, őrülten ugrál, vagy pörög, vagy hadar, mert itt aztán minden...
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
MetroX
Kisdobozos, kicsit gondolkodós, mégis 10-20 perc alatt lejátszható, 1-6 játékos részére, akár 7 éves kortól. Könnyű szabálya pár perc alatt megtanulható, nem kell fölötte órákig görnyedni. Szívesen vesszük elő egy fáradt nap után is. Kevés alkatrésszel dolgozik. Játékostáblák, letörölhető filcek, és pár kártyalap - ennyiből áll. A játékban metró útvonalakat tervezünk a felhúzott kártyák alapján, csak mivel ezek össze-vissza gabalyodnak, ezért ad némi gondolkodni valót a játék. A cél, befejezni az útvonalakat - lehetőleg még a többi játékos előtt.
A szerzői jogokról
Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu