Keresés ebben a blogban
A társasjátékos hobbi színkavalkád: friss doboz illatú, nevetésektől hangos, örömfonatos, lelket körbeölelő, mesebeli utazás.
Bejegyzések
Sébastien Pauchon címkéjű bejegyzések megjelenítése
Translate
Írta:
Medvéné Adamóczki Dóra
Korinthosz
A Korinthoszt éppen a minap tanítottam Benedeknek. Körülbelül 20-30 perc alatt lejátszható, 8 éves kortól ajánlott társasjáték 2-4 fő részére. Kevés alkatrésszel dolgozik. Kapunk egy lapot a tömbből, előveszünk egy tollat, kirakjuk a táblát, és dobunk a fehér kockákkal. Ennek alapján elhelyezgetjük a táblán, a kecskéhez kerülnek a legkisebb egyforma értékűek, ha ez az egyes, akkor azok, ha a hármas (mert nem dobtunk se egyeseket, se ketteseket), akkor azok. A legfelső pénzhez pedig a legnagyobb értékű kockák kerülnek. Aztán alulról indulva feltöltjük. Amelyik sorba nem jutott, azt nem tudjuk majd választani. Az aktív játékos kétszer választ a körében, a passzív egyszer. Ahány kockát elveszünk, az adott színnél annyi tárgyat húzhatunk le. A sárga kockákat pénzért vehetjük meg, és dobhatunk vele a körünkben, viszont az első választásunk után azonnal le kell szedni a tábláról, mert a sárga kockákat sem a passzív játékos nem választhatja, se mi a második választásunknál. Így azért van tétj...
A szerzői jogokról
Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu