Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Grabolo Junior

A Grabolo Junior egy három éves kortól játszható társasjáték. Tartalmaz két dobókockát, az egyiken különböző színű oldalak vannak, a másikon pedig állatikonok. A kártyalapok pedig ezek kettőséből áll össze, szín + állat. A szabály szerint szétterítjük a kártyalapokat úgy, hogy hátlappal lefelé legyenek, és egyik se fedje a másikat, majd dobunk a két kockával, és amit kapunk, azt kell mihamarabb megkeresni, majd rátenni a kezünket.

Aki legelsőnek ezt megteszi, megnyeri a kártyát, s maga elé helyezi. Amiokor olyan szín + állat kockakombináció jön ki, ami már nincs a játéktéren, akkor pedig meg kell tippelni, kinél lehet. Ha sikerül, akkor aki helyesen tippel, megkapja a kártyát. Ha nem, akkor egy már nála lévő kártyát vissza kell tenni a játéktérre. Azonban játszhatjuk úgy is, hogy senki sem tippel, ekkor újra dobunk a kockákkal. Aki megszerez X kártyát - játékosszámtól függ - , az nyeri a játékot. Nem bonyolult, és felnőttként is élvezetes a kicsikkel egy-egy parti. Az én legkisebbem most négy éves, de ő egyedül is szívesen előszedi, rendületlenül dob a kockákkal, aztán keresi, hol találja amit kidobott. De jó móka ketten is, vagy akár - ahogyan a szabály is írja - többen. 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell...

Solo

Múltkor az egyik bevásárlóközpontban megakadt a szemem az akciós játékokon, és más mellett egy Solo -t is elhoztunk magunkkal haza. Tudom, hasonló, mint az Uno , de nálunk már abból is újat kell venni lassan, mert nem sokára felismerhetetlen állapotba kerül szegény, annyit játszottunk vele, meg vitték a gyerekek osztálykirándulásra, nyaralásra, suliba, mindenhová. De így van rendjén, hiszen azért vettük. Nos, a Solo is hasonlóan kárörvendően vicces, és konfrontatív, kicsit gonoszkodós játék, de ezt is meg kell tanulni kezelni ugye. Ami az asztalnál történik, az ott is marad. 😁 A Solo-ban adott színnel, vagy számmal azonosat lehet egymásra pakolni, azonban, ha valakinek van ugyanolyan színű, és számú lap a kezében, amit éppen valaki kijátszott, azt soron kívül ráhelyezheti a kijátszott kártyára. Ettől a kör még nem nála folytatódik, ez csak egy bedobás . Ha van három egyforma számkártyád, azt is leteheted egyszerre úgy, hogy közben bekiabálod, hogy " Drill ", viszont ekkor a...

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu