Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Unikornisok - A rémes ménes

Mikor a 8 éves lányom megtudta, hogy unikornisos társasjátékot veszek, onnantól nem volt nyugta, míg le nem ültünk vele, hogy megtanítsuk neki - és így a fiúk is. A sztorinak ez a szála elég hamar eléri a végét, ugyanis a játék elején már kiderült, hogy nagyon nem ilyen játékot várt ezektől a cuki unikornisoktól. Nem sokkal a kezdés után a lányunk látványos csinnadrattával elhagyta a játék színhelyét, hiába mondtuk, hogy várja ki, hogyan lehet eltűntetni egy karámjába került borzalmat, ami nyílt lapokkal játszást kívánt. 🙈 A fiúkkal végigjátszottuk, és amikor a lányunknak sikerült kihevernie ezt a gaztettet, megbeszéltük vele, hogy adjon neki még egy esélyt, mert bizony ki lehet lökni a karámunkból az ilyen, és ehhez hasonló szörnyetegeket!


Az Unikornisok - A rémes ménes társasjáték lényege annyi, hogy mindenki választ magának egy pólyás unikornist, amit azonnal letesz maga elé képpel felfelé, ez lesz a karám. Ide kerülnek majd a kijétszott lapok. A megmaradt pólyás unikornisokat képpel felfelé középre tesszük. Ezután megkeverjük a többi kártyát, és mindenki kap öt lapot. A játék menete:
1; Kör eleji fázis
2; Húzás fázis
3; Akció fázis
4; Dobj el annyi lapot, hogy ne legyen több a kezedben, mint amennyi a kézlimit.

Ebben a játékban az unikornisoké a főszerep, tényleg nagyon cuki kártyák, de ez ne tévesszen meg! Vannak a mezei unikornisok, melyek csak szépek, és vannak a mágikus unikornisok, melyeknek van valamilyen előnyös hatása. Aztán van a varázslat, ami kijátszás után a dobópaklira kerül, a tápolás, mely pozitív hatású, és bármelyik karámba kijétszható, a hányattatás, ami negatív hatással bír, no meg a nyeh kártyák, és az ezeket überelő meganyeh...!
A feladatunk az, hogy magunk elé, a karámunkba össze tudjunk gyűjteni hét unikornist. Ez nem is annyira egyszerű, mert mindenfelől záporoznak majd a hátráltató kártyák, csak bírjuk kivédeni őket! 😄

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell...

Solo

Múltkor az egyik bevásárlóközpontban megakadt a szemem az akciós játékokon, és más mellett egy Solo -t is elhoztunk magunkkal haza. Tudom, hasonló, mint az Uno , de nálunk már abból is újat kell venni lassan, mert nem sokára felismerhetetlen állapotba kerül szegény, annyit játszottunk vele, meg vitték a gyerekek osztálykirándulásra, nyaralásra, suliba, mindenhová. De így van rendjén, hiszen azért vettük. Nos, a Solo is hasonlóan kárörvendően vicces, és konfrontatív, kicsit gonoszkodós játék, de ezt is meg kell tanulni kezelni ugye. Ami az asztalnál történik, az ott is marad. 😁 A Solo-ban adott színnel, vagy számmal azonosat lehet egymásra pakolni, azonban, ha valakinek van ugyanolyan színű, és számú lap a kezében, amit éppen valaki kijátszott, azt soron kívül ráhelyezheti a kijátszott kártyára. Ettől a kör még nem nála folytatódik, ez csak egy bedobás . Ha van három egyforma számkártyád, azt is leteheted egyszerre úgy, hogy közben bekiabálod, hogy " Drill ", viszont ekkor a...

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu