Az Aeon's end Legacy társasjáték régóta birizgálta a fantáziámat. Ki szerettünk volna próbálni egy ilyen történetvezérelt, kalandozós társast, és a megszámlálhatatlan vélemény elolvasása után erre a játékra (is) esett  a választásom. Akció keretein belül sikerült nagyon jó áron hozzájutni, így hatalmas volt az örömöm. Azonban az időt mindig úgy kell keresni, hol van pár olyan óra, amit erre lehet fordítani... Végül belevágtunk. Kipakoltuk, és nekiálltunk a szabályolvasásnak. Izgalmas ez a sok titok, meg doboz, meg boríték, meg az a rengeteg kártya...

Annyira élveztük az első játékot, hogy szívünk szerint azonnal haladtunk volna tovább a második fejezettel, de erre nem volt alkalmunk, így össze kellett rendezni, és elpakolni. Legközelebb mikor újra előszedtük, akkor rájöttünk, hogy lehet jobban kellett volna figyelni a kártyák elrakása környékén. Nekem, mint aki elsőre játszott ilyen típusú játékkal, az hiányzott, hogy a játékszabály, vagy a történetkártya igenis emlékeztessen, hogy melyik kártyákat kell majd még használnom a játék során.

Jelenleg az ötödik fejezetet fejeztük be. Még hátra van kettő. Eddig egyszer veszítettünk, a többit megnyertük. Gondolom azért, mert rég összeszokott páros vagyunk Zsolttal az élet minden területén. Mégis... valahogy nehezen ülök már le ehhez a játékhoz. Az első fejezetnél alig vártam, hogy elmélyülhessünk a kalandban, a történet vezessen, és tényleg belehelyezkedtem egy mágus karakter bőrébe... igaz, volt kis baki, mert annyira egyformák a táblákon a női/férfi karakterek, hogy csak hajszálnyi a különbség (vagy lehet nekem nem jó már a szemem), ezért véletlenül a férfi karakteremnek női nevet adtam... szerencsére nagyon jól javíthatóak a kitalált nevek, így nem szenvedett nagy lelki törést a karakterem. Viszont az, ahogy a játék kitalálói elindítanak egy ilyen mágus tanoncot, nekem okozott lelki törést minden fejezet elején. Mintha azt mondanám, tessék, egy gomb, egy lencseszem, és egy törött tányérdarab... ja, meg egy gombostű. Menj, győzd le a hétfejű, tűzokádó, pokolból visszatérő varázslósárkányt, sok sikert! Ööö... Tessék?!? És akármi történt, tőlünk csak elvett a játék, illetve olyan, sokszor semmire sem jó morzsák voltak a "jutalmak", amiktől inkább sírni támadt volna kedvem.Nincs összhangban az egész. Az első fejezet után egyszer sem éreztem magam harcoló mágusnak, aki folyamatosan fejlődik. Ma már konkrétan ott tartottam, hogy fel sem olvastam a történetet, csak hogy mi a feladat, mert untam, és nem érdekelt semmi, csak hogy haladjunk, és végezzünk a szörnnyel, aztán pakoljuk elfelé az egészet. Arra gondoltam, aboszút nem nekem való a történetvezérelt társas. De aztán meg... lehet, hogy más tetszene. Nem tudom. A puding próbája az evés. Nem mondom, hogy többé nem próbálkozom hasonlóval.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb posztjaimról, akkor iratkozz fel a hírlevelekre. Nem fogok tömegesen leveleket küldeni, csak a legújabb cikkeimet és a fontos értesítésket fogod megkapni.