Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Dínó mentőakció

A dinoszauroszuk iránti rajongásom valamikor 1994-re tehető, amikor is egy hideg téli estén elmentünk a moziba anyukámmal megnézni a Jurassic Park-ot. Hát, az sem ma volt. De ott, és akkor teljesen elvarázsoltak ezek a lények, ami azóta is tart, és a családomat is bevonzotta. Oda-vissza százszor megnéztük az összes Jurassic részt. Pláne Benedek van rákattanva a dínókra, azóta már több dinoszauruszos-tudományos könyvet is elolvasott. Többszörös haszon, gyakorolja az olvasást, és okosodik. 😁 Most a vulkánok érdeklik per pillanat, úgyhogy a következő könyv ezt a témát járja majd körbe, amit kap. Na de amiről most írok játék, abban dínók, és sajnos vulkánokból kiömlő lávafolyamok is vannak. Merthogy arról szól a játék, hogy meg kell menteni a dínótojásokat, és a dínókat is a kitörő vulkántól, különben kikerülnek a játékból.


Ez egy nagyon aranyos játék 3D-s játékelemekkel, amiket játék előtt össze kell illeszteni, illetve szintén 3D-s, szerencsére nem méretarányos dinoszauruszokat is kapunk, amik irtó cukik! Név szerint Frédi, Samu, Tilda, és Nina. Ki ne akarná őket megmenteni egy játék keretein belül? 😍

Előkészítjük a játékot: az elemeket összeillesztjük, a táblát kitesszük, rápakolgatjuk a különböző alkatrészeket, a zsákba betesszük a lapkákat, jól összekeverjük, és kezdhetjük is! A játék célja, mint fentebb említettem, megmenteni a dinoszaurusz tojásokat, amik a játéktábla különböző négyzetein vannak, illetve a dinoszauruszokat feljuttatni a hegytetőkre. Ez sokkal nehezebb, mint gondolnánk, mert a négy vulkán közül az egyik mindenképpen hosszabbodik egy, vagy két lávalapkával minden egyes játékos körénél.


Mivel ez egy kooperatív játék, ezért együtt kell döntenünk mindenben, és együtt kell megmentenünk a tojásokat, és a kicsi dínókat. Nincs olyan, hogy a piros dínóval az egyik játékos van, és akkor azzal más nem is léphet... Itt összehangolt, jól átgondolt, együttműködésen alapuló mentés folyik.
Egy játékos köre annyiból áll, hogy a zsákból húz egy lapkát, és azt lehelyezi a lapkán látható virágszínnel megegyező vulkánhoz, folytatásként. Majd végrehajtja, a kihúzott, és lerakott lapka akcióját. Ezek a következők lehetnek:
  • húzz egy új lapkát
  • mozgass egy dínót egy mező távolságra
  • mozgass egy dínót két mező távolságra
A húzz egy új lapkát nagyon rossz verzió, mert így az a játékos nagy valószínűséggel rögtön két lávalapkát is rak a játéktáblára. Amikor mozgatni kell a dínókat egy mező távolságra, akkor arra oda kell figyelni, hogy átlósan nem mozgatható dínó, illetve a kihúzott lapkán lévő virágszínnel megegyező dinoszaurusz nem mozgatható. S ott vannak még a táblára játék elején felhelyezett hegyes sziklákon kívül a meteoritlapkák is, amik szintén akadályokat képeznek. Amikor kihúzunk egy ilyen meteoritlapkát, a vele megegyező szimbólumú játéktábla mezőre kell tenni, majd végrehajtani a rajta lévő akciót. Ezek mást nem tesznek, csak akadályoznak - ez is éppen elég.


Ha a kihúzott lávalapkát tojásra, vagy dínóra kell tenned, azok kikerülnek a játékból. Amikor olyan lávalapkát húzol, amivel lezárul az adott lávafolyam, akkor a következő alkalommal, amikor megint ahhoz kellene tenned, kitör a vulkán, le kell venned a tábláról, és előtűnik az alá rakott négy irányú lávalapka, s ennek valamelyik irányba való folytatásaként kell lehelyezned az adott lapkát.

És ha így már nagyon begyakoroltátok, és mindig sikerül megmenteni minden tojást, és dínót, akkor van egy nehezített, tüskés bokros játékvariánsa is, amiket még felrakhatttok pluszba a játékpályára. Erről nem tudok nyilatkozni, eddig a szintig nem jutottunk el. Fel lehet fogni könnyed gyerekjátéknak, de azzal, hogy elveszíthetünk tojásokat, és dínókat, eléggé komoly mondanivalója is van a játéknak. Amennyiben szereted a dínós játékokat, akkor nézz rá a Hello Dino-ra is, hátha megtetszik! 😉 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu