Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Lupos

A Lupos társasjáték úgy került a gyűjteménybe, hogy kaptuk a barátnőmtől, mert náluk már kifutotta magát. 7 éves kortól ajánlják ezt a nagyon szép, kooperatív játékot. Az elképzelés szerint szellemfarkasokat kell megtalálnunk az erdő különböző pontjain. Egy fordulónak akkor van vége, amikor a húzózsákból sikerül kihúzni a harmadik baglyot - tehát nem egyenlő a fordulók hosszúsága. Egy játék pedig négy fordulóból áll. Ha addigra nem sikerül megtalálni a hét szellemfarkast, akkor elveszítettük a játékot. Amennyiben sikerül megtalálni őket, úgy Lupost, a vezérfarkast is fel tudjuk ébreszteni.

Miután előkészültünk a játékra, minden fordulót úgy kezdünk, hogy húzunk az egyik zsákból egy futáslapkát, majd az azon lévő szimbólumra mozgatjuk az egyik választott, vagy a lapka által mutatott farkast. Ez lehet farönk, gomba, szikla, kis farkas, bagoly, vagy elrepülő bagoly. A játék célja, hogy a véletlenszerűen lehelyezett helylapkákra eljuttassuk a megfelelő farkasokat, azok egy időpontban megtalálhatóak legyenek ott. Kérhet a helylapka kis farkast nagy farkasokkal, vagy csak két nagy farkast, vagy csak két kis farkast, illetve kicsit is, nagyot is, plusz egy általunk választottat. Amikor ezt sikerül kivitelezni, a helylapkát felvesszük, megfordítjuk a szellemfarkas oldalára, és elhelyezzük a farkas szikla hasadékába.

Ha kis farkasokat húzunk a zsákból, akkor adott kisfarkast az egyik erdei tóba kell rakni, hogy pancsoljon egyet. Ezzel máris nagyon meg lett nehezítve az adott számú farkasok egy helyen cél, hiszen ez a lapka bármikor előbukkanhat. Amikor baglyot húzunk, akkor közeledünk a forduló végéhez, amikor elrepülő baglyot húzunk fel, akkor viszont levehetünk egy baglyot a bagolylerakó mezőről, és visszadobhatjuk a zsákba. A mókus lapka után új futáslapkát kell húznunk, de azt nem léphetjük le. A póktól visszamenekül a farkas a start mezőre. A barlang lapkával átkerülhetünk egy másik, általunk választott barlangba, és a farkasüvöltés lapkával pedig magunkhoz hívhatunk egy másik farkast.

Dióhéjban ennyi a Lupos. Egyszerűnek tűnik, hogy csak lapokákat húzunk fel, és kooperatív pakolgatjuk a farkasokat ide-oda, de azért hét farkast összegyűjteni így is kihívás. 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu