Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Activity Family Classic

A gyerekeink élénk érdeklődést mutattak az én régi Activitym iránt, ami tizenkét éves kortól ajánlott a feladványok nehézsége miatt. Próbáltak vele játszani (5, 8, és 10 évesek a gyerekeink), de a legtöbb szóról fogalmuk sem volt, mit jelenthet. Ugyanakkor ők is értették a lényeget, és át akarták élni azt a vicces élményt, amit ez a játék ad az egyszerű szabályrendszerein át (rajzolj, beszélj, vagy mutogass). Ekkor kezdtem el keresni az Activity egy olyan változatát, amit kisebb gyerekkel is lehet, de azért felnőtteknek sem unalmas. S mivel a gyerekek csak idősebbek lesznek az idő előrehaladtával, ezért a választásom erre a klasszikus családi Activity-re esett.

Ebben benne vannak a klasszikus kártyák is zöld háttérrel, és a junior kártyák is, piros háttérrel. Néha még így is akadtak nehézségek, amiket át kellett hidalni, de nagyon ügyesen játszottak a gyerekek. Csapatokban játszottunk, én voltam az 5 éves Gegével, Apa meg Beni, és Kincső pedig a másik csapat. Gellért itt tanulta meg élesben a magában olvasását, hogy a szája véletlenül se mozogjon, ahogy olvassa a szavakat. S neki aztán elég volt 3-10 másodperc, hogy egyvalamit lerajzoljon, aztán feladta nekem a leckét, hogy kitaláljam. Mondjuk, az én rajzkészségemen nincs mit minősíteni, szóval szavam sem lehet. Ügyesen rajzoltak, beszéltek, mutogattak. Igaz, mire a játék végére értünk, rendesen elfáradtunk, úgyhogy azt ki kellett pihenni. 😂

A játék szabályai szerint minimum két fős csapatokat kell alkotni, és a csapattag a csapat többi tagjának rajzol, beszél, mutogat. Ha kitalálják, léphetnek. De jó előre tisztázni, mennyire várunk pontos megfejtéseket, és mennyire fogadunk el rész-megfejtéseket, mert ebből vita lehet. Mi játszottuk úgy is, hogy négyen, nem csapatban. Aztán játszottuk csapatban is, öten. Mindenféleképpen hangosan nevetős játék, gyerekekkel kihagyhatatlan. 😄 Most elvitték a nyaralásra, ahol még több gyerek lesz. Tuti a fergeteges hangulat. 😉😎

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu