Translate

Kövess Facebookon is! 😊

20 másodperc totál káosz

Karácsony előtti vásárlás volt két dolog miatt: egyrészt mert olyasmi, mint a Nagyon T-rex, amit imádnak a gyerekeink, másrészt mert nagyon jó áron jutottunk hozzá. Nos, a 20 másodperc totál káosz is hamar belopta magát a család szívébe, mert nagyon sokat nevettünk játék közben. A cím hű ahhoz, amit képvisel a játék. Legalább öten kell, hogy legyünk, mert egyvalaki a játékmester szerepét ölti magára. Ő olvassa fel a kártyán látható feladatot (a kártyák kétoldalasak, és a játékmester dönti el, melyiket olvassa fel), és forgatja a homokórát. A homokóráról tudni kell, hogy iszonyat hangerővel pereg, tehát ha nem lennél eléggé stresszes amúgy is, akkor majd az óra tesz róla, mert volt hogy egy idő után csak azt tudtuk nézni, hogyan fogy el az időnk, miközben semmi nem jutott eszünkbe. 😨Két csapatra oszlik a társaság, az egyik a kék, a másik a sárga. A feladatot, ami a csapatnak jut, nagyon maximum 20 másodperc alatt kell teljesíteni, ellenkező esetben a csapat veszít, amint lepereg a homokóra. Ha azonban sikerül időn belül megoldani, akkor máris fordul a homokóra, és a másik csapat kap lehetőséget arra, hogy megoldja a következő feladatkártyát.

Mi addig játszottuk, amíg bele nem fáradtunk (mi, szülők, mert a gyerekek reggelig tudták volna nyomni). Bár 10 éves kortól ajánlott, de kisebb gyerekekkel is működik. Nálunk a gyerekek 6, 9, és 11 évesek, és nem okozott nekik nagy gondot, igaz, mi is segítettünk, ahogy tudtunk. 😉 Legutóbb például a 6 évesünk akarta felolvasni a feladatkártyákat, így ő volt a játékmester, és remekelt benne! 💚 Fiúk a lányok ellen volt a csapatfelállás, és amikor a fiúk elbuktak a "Mondd egy példaképed nevét, aztán mondj róla valami csúnyát" (mert Batman-ről mi csúnyát lehetne???), akkor megkönyörültünk rajtuk, és játszottunk tovább, mintha mi sem történt volna. Azonban van az a helyzet... amikor mi lányok is elbukunk, ez pedig a "Fújd fel az arcod, mintha lufi lenne, majd pukkansd ki - és ezt csináld meg ötször"... nos, elmondom, hogy ez lehetetlen. 😄 Legalábbis mi ketten képtelenek voltunk ebből ötöt összehozni, mert annyira nevettünk, ráadásul a fiúk is könnyesre röhögték közben magukat. 😂Így lett a játék végeredménye döntetlen.

Olyan társaságnak ajánlott, akik nem félnek szerepelni a többiek előtt, és bírják a hirtelen helyzeteket, amikor a pillanat tört része alatt kell megoldásokat, válaszokat adni. Plusz jó benne, hogy akár huszan is lehet játszani! 👍

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell...

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. A...

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu