Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Trio

Huszonakárhány évvel ezelőtt minden péntek este arról szólt, hogy a bővebb baráti kör összegyűlt a helyi pub-ba. Szólt a zene, kibeszéltük magunkból a hét történéseit, dartsoztunk, biliárdoztunk, és ha mindezt már meguntuk, akkor bizony előkerült a magyar kártya. Ezzel játszottunk úgy, hogy mindenkinek osztottunk X számú lapot. A cél az volt, hogy összegyűjtsük mind a négy hetest, mind a négy alsót, mind a négy ászt, stb. úgy, hogy rákérdezünk a másik játékosra, van-e nála - mondjuk - király? (Persze, csak ha nálunk is van minimum egy belőle). Ha azt mondja, igen, akkor rá kell kérdeznünk valamelyik színre. Nyilván nem arra, ami nálunk van. Rákérdezünk, hogy piros? Ha azt mondja, igen, akkor elkérjük, és kérdezgethetünk tovább. Ha azt mondja, hogy nem, akkor buktuk ezt a kört, jön a következő játékos.
Egy nap előszedtem itthon a magyar kártyát, és elkezdtem tanítani az 5, 8, 10 éves gyerekeimnek ezt a játékot, aminek még neve sem nagyon volt. A nehézséget az okozta, hogy előbb meg kellett tanítani nekik, mit jelent az alsó, felső, király, ász, aztán pedig a római számok útvesztőjébe kerültünk, de aztán viszonylag hamar sikerült megjegyezniük mindent, és hát imádták. Nos, a Trio erre kínált nekünk egy alternatívát, egy pikáns csavarral megspékelve. Már amikor olvastam, hogy miről szól a Trio, akkor tudtam, hogy a családom nagyon-nagyon odalesz érte. 😁 


A Trio ugyanis egy 36 lapból álló pakli, amit játékosszámnak megfelelően kiosztunk, és amennyi marad, azt az asztal közepére tesszük számmal lefelé. A kézbe kapott lapokat növekvő számsorrendbe tesszük, és vigyázunk, nehogy meglássák a lapjainkat. Miután eldöntöttük, ki kezdje a játékot, az a cél, hogy összegyűjtsünk minél hamarabb 3 triót, vagy a hetesből azt a három darabot. A soron lévő játékosnak több lehetősége is van, hogy triót gyűjtsön. Maximum három lapot fedhetünk fel. Ezt tehetjük vagy az asztal közepéről, vagy másik játékos kezéből, vagy a saját kezünkből. Választani kell, hogy mire kérdezünk rá. Vagy a legkisebb lapra, vagy a legnagyobbra. Például hiába tudjuk, hogy nálunk van a hatos, meg az asztalon egy, meg melyik játékostársnál, ha nálunk se nem a legkisebb, se nem a legnagyobb. A Trio szerintem egy nagyon jó party játék, mert egyszerűek a szabályai, és pörgős.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu