Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Boggle

A Boggle-t otthon játszottuk a családdal. Nem kell hozzá más, csak egy papír, és egy toll. A betűket összerázzuk - ami eléggé hangos, ezért ne akkor vegyük elő, amikor valaki pihenni akar -, letesszük, hogy mindenki jól lássa, letesszük a homokórát, és indulhat a móka! Minél több szót kell leírnunk a lapunkra abból, ami előttünk van úgy, hogy egymás melletti betűket használhatunk fel. Na itt elszabadul mindenki, és sokszor találkozunk olyan szavakkal, amiket nem ismerünk, de ugye ez nem jelenti azt, hogy nem is léteznek... 😋 és próbáljuk bebizonyítani, hogy márpedig azt jelenti a szavunk, hogy hajdanán, valahol ott nagyon messze egy régi nyelvjárásban így hívták a kézműves edénynek a kistalpát... 😊 

Bár mióta kéznél van az okos'fon (ami inkább buta, mert a jó szavakat mindig kijavítja valami hülyeségre úgy, hogy fogalma sincs, mit akarok írni), szóval azóta könnyebb dolgunk van, és hamarabb kiderül minden. Mi amúgy nem használjuk a homokórát, hanem közösen megegyezünk az időtartamról, vagy egyszerűen addig írjuk, ameddig jól esik - normális keretek között persze.

Szóval otthon volt ilyen. S mikor megláttam egy eladót, akkor rögtön megvettem, hogy itthon is legyen. Benedekkel próbáltattam, de neki eddig nem tetszett. Lehet majd ha sokat gyakorlunk, megszereti. Mert jó móka. Tényleg.

Megjegyzések

  1. A kockák betűkiosztását meg tudod esetleg osztani (csak angolt találtam), ezt se igazán lehet kapni már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Amennyire én látom most, tényleg nem kapható újonnan magyarul, csak maximum használtan, ha sikerül kifogni. A betűkiosztások a következők: Ó-V-T-TY-Z-A; O-N-U-Ö-Ű-Á; L-Á-I-H-J-E; S-R-V-E-Z-P; K-N-G-O-R-É; T-D-S-I-E-Á; B-Í-M-NY-B-F; SZ-D-U-O-A-K; V-S-T-E-L-Ü; M-I-C-R-M-I; Á-T-L-R-F-N; LY-L-S-GY-E-Ú; SZ-H-SZ-G-Z-Á; D-ZS-CS-K-E-É; Ö-G-Ó-L-A-A; T-É-K-Ő-P-O
      További szép napot! :-)

      Törlés
    2. Szia, szuper! Nagyon szépen köszönöm, gyártok kockát és kipróbálom!

      Törlés
    3. Nincs mit! :) Remélem, sikerrel jársz.

      Törlés
    4. Lehetett volna szebb is, de azért elmegy. Csak valahogy mindig a legritkább betűkombinációkat dobom ki, elgondolkoztam, hogy jól felirazotam-e. :)
      https://photos.app.goo.gl/VZRvtMuYd8z6zQJX7

      Törlés
    5. Nagyon jó lett, köszi a képet! Jó az szerintem. :) (az, ró, vő, bór, kő, bő, Dia, ivó...) mi ha úgy látjuk, hogy kevés szó lesz benne, akkor újrarázzuk.

      Törlés
    6. Az eredeti (angol) szabály szerint legalább 3 betűs szavak kellenek, úgy próbáltam. De lehet, hogy az újabb és a magyar verzió engedi?

      Törlés
    7. Mi háziszabályoztuk, és megengedtük magunknak a két betűs szavakat. :)

      Törlés
    8. Szerintem magyar nyelv esetén az 5x5-ös verzió kéne legyen az alap, mert sokkal több a betű még így is, hogy a nagyon ritka betűk (dz, dzs, x, y, w) nem szerepelnek.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu