Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Fesztáv

A Fesztáv számomra az a játék, ami kikapcsol. Az idő is megszűnik. Csak nézem azt a sok szép madarat a kártyákon, olvasgatom a az információkat róla, s közben persze az sem kerüli el a figyelmem, milyen képességeket adnak, s fejben már azon gondolkozom, hogyan tudnám a lehető legtöbbet kihozni a kombinációkból. A látványra sokat adtak, minőségi az alkatrészkészlete. Eleve, hogy egy madáretetőbe dobjuk a kockákat, ami alapján élelmet gyűjthetünk, fantasztikus! Könnyen összerakható, könnyen szétszedhető. A színes tojások pedig még tovább emelik a játékélmény hangulatát.


Mindenki kap egy játékostáblát, választott színben 8 darab fakockát, egyet-egyet mindenfajta eleségből, öt madárkártyát, két bónuszt adó kártyát, kipakoljuk a céllapkákat is, s kezdődhet is a játék. A táblánkra madárkártyákat kell kijátszani úgy, hogy annyi, és olyan fajta eledelt adunk be, amilyet a kártyánk kér. Aztán letesszük a madárkánkat a megfelelő élőhelyre. A táblánk mutatja, minél több kártyát rakunk le, annál jobban kinyílnak a lehetőségek, hogy több tojást rakhatunk majd rá - figyelve arra, maximum hány tojás lehet adott kártyán -, vagy több kártyát húzhatunk fel, ha azt a lehetőséget választjuk, esetleg több élelmet vehetünk el.


Aztán megjelent a Fesztáv Európai madarak kiegészítő, mely még több madárkártyát hozott a játékba,újabb színben tojásokat, új céllapkákat, még több eledeljelzőt, bónuszkártyát, pontozótömböt. Persze, hogy kellett, beszereztük, és nem bántuk meg.


Majd nem sokkal később megjelent a Fesztáv Óceániai madarak kiegészítő is, ami szintén nagyon várt lett. Kérdés sem volt, azt is megvettük. Csak amikor kibontottuk, vette el a kedvem. Ugyanis lecseréltette mind az 5 játékostáblát, és az eledel kockákat is, mert ezekből hozott újat. Kaptunk még madárkártyákat, új színben tojásokat, joker eledelt, ami mindenre jó, meg persze bónuszkártyát, pontozólapot, céllapkákat. Nekem sokáig az volt az érzésem, hogy akkor minek vettem meg az alap Fesztávot, ha egy kiegészítő azzal jön, hogy mindent újra elad nekem? Becsapva éreztem magam, és úgy gondoltam, pénzlehúzás az egész, hogy ha már megszeretted ezt a játékot, akkor a lehető legmélyebben nyúlj a zsebedbe, és fizess szépen mindenért, ami ezzel kapcsolatban megjelenik. Tudni kell, hogy nem vagyok kiegészítő párti, általában megelégszem az alap játékkal, de néhánynál elgyengülök, és akkor szeretném a polcon tudni azt is.
De a lényeg, hogy sikerült elengednem ezt a rossz érzést, és inkább azzal foglalkozom, hogy élvezem a játék nyújtotta élményt. Ez kevesebb stresszel jár. S hogy adtak-e hozzá a kiegészítők? Annyi, hogy mindenből több lett, színesebb, változatosabb.
Bármikor szívesen veszem le a polcról, és játszok vele.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu