Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Kitchen Rush – Legyél sztárséf!

Ez egy valós idejű, kooperatív társasjáték, mely Turczi Dávid és Vangelis Bagiartakis közös munkájából született. S Atya Ég, mekkora játék! Nyolc éves kortól, 2-4 fő részére ajánlott. A történet szerint éttermet vettünk, s azt szeretnénk felfuttatni, sikeressé tenni. Ez meg sehogy sem megy egyik pillanatról a másikra. Kapunk 8 darab összeilleszthető, kétoldalas táblát, alapanyagokat, és homokórákat (fejenként kettőt), akik a munkások.

A homokórák 25-30 másodperc alatt peregnek le. Ha valahová odaraktad, addig nem veheted el, míg le nem pergett. Összesen 8 forgatókönyvet kell végigjátszani, na de hogy! Fel kell venni a rendelést, elvenni a megfelelő tányért, bemenni a megfelelő raktárba, elvenni a hozzávalókat, és adott ideig főzni. Fordulóról fordulóra nehezedik, hiszen fejlődünk, ezzel együtt újabb, és újabb dolgok kerülnek játékba, amire figyelni kell. Mondhatnánk, hogy na és? Megoldható. De említettem már, hogy stopperral kell mérni az időt, és összesen 4 perc van adva 1 forgatókönyv teljesítésére? Maga a 4 perc pillanatok alatt elillan. A lényeg azonban az előkészületekben, és a folyamatos megbeszéléseken van. Kommunikálni kell, ki mivel kezd, mit fog csinálni aztán, és utána, és úgy általában, az egész 4 percre egy forgatókönyvet kell előkészíteni, különben együtt bukunk. Aztán kezdhetjük újra az adott részt. Egy forduló nekünk kb. 15-20 percig tartott mindennel együtt. Egy huzamban hatot vittünk végig, sok-sok pihenővel a forgatókönyvek között, mert lefáraszt, és konkrétan stresszel. Maximálisan hozza a forgalmas éttermek konyhai hangulatát, amikor pörgés van, s úgy kell megcsinálnom a saját feladatomat kiválóra, hogy közben nézem azt is, mit segíthetek a többieknek, nekik van-e lemaradásuk, vagy épp nekem van szükségem segítségre, mert elcsúsztam.

Nagyon szeretjük ezt a játékot. S bár egyszer játszható, már megjelent hozzá a Hozhatok desszertet? kiegészítő, amihez kell ez az alap játék, és már most azt várom, mikor szerezhetem be, mert persze kívánságlistán van (mint annyi más).

A Kitchen Rush a társasjáték polcunk egyik impozáns darabja. Ha pedig nem csak társasjátékok berkein belül szeretsz a sütni-főzni, hanem a való életben is, akkor ajánlom az Ezt fald fel! blogunkat, hátha találsz ott valami finomat, amit el szeretnél készíteni! 😉😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu