Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Beez - Mééz

A megjelenése óta listán volt ez a kis gyöngyszem, mégis nagyon sokára jutottam el hozzá - vagy ő hozzám. De végre itt van, és kipróbálhattuk. 😊 A férjemnek már a kipakolásnál elnyerte a tetszését, mert gyönyörű. Ezzel a témával nem lehetett tévedni, mert azonnal magával ragad bárkit, aki meglátja. S azok a kicsi méhek...! 💚 Nagyon egyedi.

Hozza a megfelelő érzést is, hogy pici méhecskeként repkedünk a színesebbnél színesebb virágszirmokon. A játék lényege, hogy a méhecskénket abba az irányba fordítjuk, amerre menni szeretnénk, és annyit lépünk, amennyit enged az adott irány.

Ha ott éppen van nektár, azt begyűjtjük, és a lépsejtünkre tesszük, melyen szintén számok vannak, amik meghatározzák, hová tehetjük a nektárokat. Ahány lépéssel begyűjtöttük, arra a számra kell, hogy tegyük. De vigyázat, mert ha valamit már nem tudunk szabályosan rátenni, akkor nem vehetjük el az adott nektárt.

Közben figyelnünk kell a közös célkártyákra, és a saját célkártyáinkra, hogy azokat is megpróbáljuk teljesíteni, mert a játék végén abból lesznek a pontjaink. Stresszmentes, meditatív játék röpke fél óra alatt, 8 éves kortól. A nagyszerűsége az egyszerűsége, és hogy imádnivaló. 💜

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu