Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Viticulture - Esszenciális kiadás

Évek óta a listámon volt, és már-már kezdtem lemondani róla, és barátkoztam a gondolattal, hogy talán sosem lesz meg. Elég borsos ára van a Toszkána kiegészítővel, és így mindig alul maradt más játékokkal szemben, mikor a kosarat pakoltam. Aztán pár hete úgy döntöttem, mennie kell egynéhány társasnak, mert nincs meg a kémia közöttünk, s ezért kár hagyni porosodni, mikor lehet más élvezettel játszana velük. Így történt, hogy a visszaforgatott összegből végre hazatalált az én Vitim! 😍 Hamar neki is estünk, átolvastuk a játékszabályt, játék videót néztünk, kipakoltuk az asztalra, gyönyörködtünk, és örömködtünk benne, aztán mikor mindezzel végeztünk, elkezdtünk játszani. 😎 Mit mondhatnék? Elsőre betalált mindkettőnknél. 💚

Azzal kezdünk, hogy húzunk egy Mamát, és egy Papát a kártyákból magunknak, s amiket ők hagytak ránk, azzal kezdjük a játékot. Hát nem szuper? 😊 A kakassal jelezzük, ki milyen korán szeretne kelni, s ahhoz milyen pluszt kap a játéktól, majd indulhatnak a munkások. Kezdődhet a szőlőültetés, szüretelés, borkészítés, vevők kiszolgálása. Okos játék, de több játék után ugyanaz az érzés volt bennünk, mint ami legelőször is, hogy ha a kártyák nem akarják, akkor igen nehéz lesz előre haladni. Ugyanis hiába kérnek tőlem sorban rozékat, pezsgőket, vörösborokat, ha csak fehér szőlőket tudok ültetni, mert az összes pirosat más kapja... De még ennek ellenére is imádtuk, repül az idő mellette, nagyon bele tudunk merülni a gazdálkodásba. 😃

Viszont a Toszkána kiegészítő pillanatok alatt a beszerzendők listám legelejére ugrott, s ma meg is rendeltem, holnap már a karomban tarthatom! 💛 Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit ad hozzá, tuti, hogy csak jobbá teszi! Alig várom, hogy kipróbáljuk azzal együtt!

Kincső is odasomfordált pár pillanatra megnézni, Anya és Apa milyen játékkal játszik, míg ők futkároznak a kertben... 💖 Nem mellesleg, ha valóban érdekel, hogyan készíthetsz Te is otthon borokat, akkor a legjobb helyre keverdtél, ugyanis Zsolt már a sokadik borát állította elő házi körülmények között, és lépésről lépésre leírta az Ezt fald fel! blogunkba, hogy mások is elkészíthessék, ha kedvet kaptak hozzá! 😍🍷

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu