Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni, mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲. Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉

Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kellett megdobni a különböző variációkat.


A táblázat felső részén egytől hatig vannak a számok, mögöttük három rubrika. Ezt hívtuk kötelezően megdobandónak, mert ha egy rubrika is kimaradt a játék végére, akkor a játékos annyiszor mínusz harminc pont boldogtalan tulajdonosa lett. Ezt elkerülendő ki kellett dobni minimum három egyest, aztán minimum három kettest, aztán így tovább, egészen a hatosig. Amikor sikerült egy körben (három dobás alatt) kidobni három egyforma értéket, akkor abban a sorban egy rubrikát kihúztunk, ezzel jelezve, hogy a játékos teljesítette. Ha valaki megdobta a három darab ötöst, és volt mellé egy negyedik ötöse is, de nem pókerbe akarta beíratni, akkor dönthet úgy, hogy a kötelező ötösbe íratja plusz ötnek. Ilyenkor nem csak kihúzzuk azt a rubrikát, mint a három darab esetében, hanem beírásra kerül a plusz kockaérték. A táblázat alsó részébe kerültek a következők:
Egy pár: Két azonos értékű kocka összértéke (pl. 6, 6, 2, 3, 4 = 12).
Két pár: Két azonos értékű + két másik azonos értékű kocka összértéke (pl. 6, 6, 5, 5, 1 = 22).
Drill: Három azonos értékű kocka összértéke (pl. 6, 6, 6, 1, 2 = 18).
Full: Három azonos értékű kocka, + két azonos értékű kocka összértéke (pl. 6, 6, 6, 5, 5 = 28).
Kis sor: Kidobott 1, 2, 3, 4, 5 összértéke (15)
Nagy sor: Kdobott 2, 3, 4, 5, 6 összértéke (20)
Póker: Négy azonos értékű kocka összértéke (pl. 5, 5, 5, 5, 1 = 20)
Royal Póker: Öt azonos értékű kocka összértéke (pl. 6, 6, 6, 6, 6 = 30)

Ha a harmadik dobásunk után sem sikerül semmiféle eredményt felmutatni, akkor sajnos ki kell húznunk valamit a táblázat alsó részéból, amit később már nem dobhatunk meg. Az elején még könnyű, van miből válogatni, de ahogy töltődnek ki a mezők, egyre inkább be vagyunk szorítva bizonyos kockaértékek megdobására. De ugye ez teljesen szerencsejáték, vajmi kevés ráhatásunk van. A játék végén (ami 42 fordulóból áll nálunk) minden plusz pontot összeadunk, majd kivonjuk belőle az esetleges mínusz pontokat, és akinek a legtöbb pontja van, az nyer. 😎
Amennyiben szereted a kockás játékokat, akkor kukkantsd meg ezeket is, nagyon jó szórakozást nyújtanak: Ganz schön clever, Doppelt so clever, Clever hoch drei, Qwixx, Korinthosz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu