Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2022

Translate

Karácsony 2022

Szeretetfonatos, körbeölelgetős, forró kakaóval kezet melengetős, sokmákosésdiósbejglis békés karácsonyi ünnepeket kívánok! 🌲🎁⛄

A vörös katedrális

Atya ég, hogy ez a játék mennyire kedvenc! 💚 Mielőtt megérkezett volna magyarul, a létezéséről sem tudtam. Viszont ahogy elém került a virtuális térben, tudtam, hogy kell. Már önmagában az vonzóvá tette, hogy kockát használ, de nem mint szerencsefaktorként, hanem okosabban. Amikor végre megérkezett hozzám, kicsit meghökkentem, hogy a monstrum dobozokhoz képest, ez olyan közepes csak. Na de mekkora játékélményt rejt! Maga a doboz gyönyörű, és nekem tetszik a témája is (elvonatkoztatva minden mástól). Rávett, hogy érdekeljen, hogyan néz ki valójában, ezért rákerestem. Ez a Boldog Vazul-Székesegyház, ami Moszkva egyik legjelentősebb építészeti emléke, és a Vörös téren áll. Gyönyörű szép, és egyszer szívesen megnézném élőben is. Ez az érzés először a Finca miatt kapott el. Fel is jegyzem, bakancslistára teszem ezeket az úti célokat. Okos kockahasználó társas.  A körödben három akció közül választhatsz. Katedrálisrészletet foglalsz le, vagy katedrálisrészletet építesz, vagy kilátogatsz a

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II , és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának . Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani

Azul

Az Azul t csak a doboza alapján nem vettem volna meg, mert nekem nem tetszett. Azóta viszont sikerült elfogadni, mert csak adtam neki egy esélyt, s milyen jól tettem! A csempék, amiket pakolgatunk, gyönyörűek! A játékszabály nagyon egyszerű, és letisztult. 8 éves kortól, 2-4 fő részére 30-60 percben nagyon jó szórakozás. 😊 Megjelenése óta sok víz lefolyt a Tiszán, s bővült a paletta, egy Azul-család jött létre. Másodjára Sintra üvegcsodái , harmadjára A királyi pavilon , negyedjére a Királyné kertje jött le a gyártósorról, nem beszélve a kiegészítőkről - hisz azok is megjelentek. S már bejelentésre került az Azul csokoládés változata is. A játékban kipakoljuk a manufaktúra korongokat, mindegyikre kihúzunk 4-4 csempét a zsákból, aztán a kezdőjátékos elvesz egy manufaktúra korongról minden egyforma színű csempét - a többit középre sepri -, s leteszi azt a játékostáblájára. Egyszerre csak egy sort tölthet a táblán, ezért amit nem tud szabályosan lehelyezni, azt alulra kell tennie, és mín

Viticulture - Esszenciális kiadás

Évek óta a listámon volt, és már-már kezdtem lemondani róla, és barátkoztam a gondolattal, hogy talán sosem lesz meg. Elég borsos ára van a Toszkána kiegészítővel, és így mindig alul maradt más játékokkal szemben, mikor a kosarat pakoltam. Aztán pár hete úgy döntöttem, mennie kell egynéhány társasnak, mert nincs meg a kémia közöttünk, s ezért kár hagyni porosodni, mikor lehet más élvezettel játszana velük. Így történt, hogy a visszaforgatott összegből végre hazatalált az én Vitim! 😍 Hamar neki is estünk, átolvastuk a játékszabályt, játék videót néztünk, kipakoltuk az asztalra, gyönyörködtünk, és örömködtünk benne, aztán mikor mindezzel végeztünk, elkezdtünk játszani. 😎 Mit mondhatnék? Elsőre betalált mindkettőnknél. 💚 Azzal kezdünk, hogy húzunk egy Mamát, és egy Papát a kártyákból magunknak, s amiket ők hagytak ránk, azzal kezdjük a játékot. Hát nem szuper? 😊 A kakassal jelezzük, ki milyen korán szeretne kelni, s ahhoz milyen pluszt kap a játéktól, majd indulhatnak a munkások. Kezd

New York Zoo

Már a doboza mesés, azonnal tudtam, érdekel. Könnyű beleszeretni Uwe Rosenberg állatkertes játékába, több okból is: 1; A téma már önmagában öröm. Ki tudna ellenállni annak, hogy állatkertet tervezzen? 2; Ráadásul megkapjuk a 127 darab fából készült gyönyörű állatkákat is, ami még jobban emeli a játék hangulatát, még közelebb érzed magadhoz a témát. 3; A ma olyan divatos tetrises játékelemek sem hiányoznak belőle, hiszen a lapkákat úgy kell egymáshoz igazítani, hogy lehetőleg ne maradjon üres hely a területünkön. 4; A játékszabály nem bonyolult, átolvasás után azonnal el tudjuk kezdeni a játékot. A körünkben lépünk az elefánttal, s attól függően, hová léptünk, végrehajtjuk azt. Vagy elvesszük a legfelső lapkát, és lehelyezzük a táblánkra, vagy állatokat rakunk az állatkertünkbe. Amennyiben átlép valamelyikünk egy állattenyésztésen, ott bizony új kisállat születik, ha legalább két egyforma állat van egy kifutóban. Amikor egy kifutó összes kockája megtelt, egy kivételével visszatesszük a

Azul - Sintra üvegcsodái

Az Azul második önálló játéka a Sintra üvegcsodái. Nem volt kérdés, hogy ezt is beszerezzük. Azóta is a polcon van, mert megérdemli. 😊 Szépségben ez sem marad alul, hiába cserélte le a csempéket üvegre. 💙 8 éves kortól ajánlott, 2-4 fő részére, körülbelül 45 perc játékidővel. Elvesszük a palotatáblánkat, véletlenszerűen feltesszük a mintasávokat, kirakjuk a manufaktúra korongokat, mindenki számára elérhető helyre tesszük az üvegtornyot. A pontozótábla megfelelő helyére felpakoljuk az üvegtáblákat véletlenszerűen (ez mutatja, melyik körben melyik szín a joker), majd a vászonzsákból üvegtáblákat húzunk a manufaktúra korongokra. A kezdőjátékos magához veszi a kezdőjátékos jelölőt, és választ, melyik korongról veszi el az összes ugyanolyan színű üveget. Az üvegműves-figurát léptetni kell afölé a mintasáv fölé, ahová üveget akarunk tenni. Sajátosság, hogy visszafelé (balra) csak egy akció keretében léphetünk az üvegműves figurával, ekkor üveget nem vehetünk el. Ez ad neki egy kis extra f

Little Town

A Little Town egy könnyedebb stratégiai játék, 45 percben 2-4 játék részére, 10 éves kortól. Ebben a játékban még soha nem sikerült nyernem. De ez egyáltalán nem szegte a kedvem, ugyanúgy lekerül a polcról, sőt, ugye eleve polcon maradt... talán sikerül fejlődnöm benne, és egyszer rájövök, mit csinálok rosszul. Pedig olyan egyszerű... Területet szerzel, begyűjtöd a nyersanyagokat, megeteted a munkásokat, építménylapkákat vásárolsz, és próbálod kimaxolni ezek keverékét. Valahogy Zsolt mindig körbebarikádozza magát búzaföld lapkákkal fák és tavak között, miközben én csak pislogok, hogy ezt megint hogy sikerült neki. Én meg küszködök, mert az összes nehezen megkaparintott élelmet megeszik a munkásaim, és nem marad semmi használható. Próbálok nem párhuzamot vonni eközött, és a Stone Age között, mivel ott is meg kellett etetni a körök végén az embereket. Belepusztultam ebbe az etetésbe minden egyes alkalommal. Mármint az embereknek épp jutott, de onnantól semerre nem tudtam haladni. De ebb

Beez - Mééz

A megjelenése óta listán volt ez a kis gyöngyszem, mégis nagyon sokára jutottam el hozzá - vagy ő hozzám. De végre itt van, és kipróbálhattuk. 😊 A férjemnek már a kipakolásnál elnyerte a tetszését, mert gyönyörű. Ezzel a témával nem lehetett tévedni, mert azonnal magával ragad bárkit, aki meglátja. S azok a kicsi méhek...! 💚 Nagyon egyedi. Hozza a megfelelő érzést is, hogy pici méhecskeként repkedünk a színesebbnél színesebb virágszirmokon. A játék lényege, hogy a méhecskénket abba az irányba fordítjuk, amerre menni szeretnénk, és annyit lépünk, amennyit enged az adott irány. Ha ott éppen van nektár, azt begyűjtjük, és a lépsejtünkre tesszük, melyen szintén számok vannak, amik meghatározzák, hová tehetjük a nektárokat. Ahány lépéssel begyűjtöttük, arra a számra kell, hogy tegyük. De vigyázat, mert ha valamit már nem tudunk szabályosan rátenni, akkor nem vehetjük el az adott nektárt. Közben figyelnünk kell a közös célkártyákra, és a saját célkártyáinkra, hogy azokat is megpróbáljuk te

Hanamikoji

2017-ben az első társasjátékok között volt, amit megvettem. A Hanamikoji egy csak ketten játszható játék, melyben gésákat próbálunk elhódítani az ellenfelünktől. A gésatáblákból egy növekvő sorrendet alakítunk ki, mindegyik közepére rárakunk egy-egy hódítás-jelölőt, az ajándékkártyákat megkeverjük, és 6-6 lapot osztunk belőle, a többit lefordítva a gésák mellé tesszük, és a 4-4 akciószimbólumot képpel felfelé magunk elé vesszük.  Anélkül, hogy megnéznénk, az ajándékkártya legfelső lapját visszatesszük a dobozba. Ebben a fordulóban nem használjuk. A kezdőjátékos húz egy lapot a pakliból, majd eldönti, mely akcióját szeretné kijátszani. A Titok lapka azt jelenti, hogy egyetlenegy lapot a kézből ezen lapka alá tehet, elrejtve azt a játék végéig. A Kompromisszum lapka lehetőséget ad arra, hogy a kézből (és ezzel a játékból is) 2 lapkát kidobjon a játékos, ezek nem pontozódnak a végén. Az Ajándék lapka akciónál a játékos választ a kezéből 3 lapot, és nyíltan az ellenfél elé teszi, hogy ő ki

Hello Dino

Megtetszett a doboza. Na meg az is hozzásegített ehhez a társasjátékhoz, hogy dinoszauruszok a főszereplői. Örültem neki, hogy 5 éves kortól már lehet játszani, s az egész lemegy körülbelül 20 perc alatt. A dobozt kinyitva ömlesztve kapjuk meg a játék alkatrészeket, de legalább szépek. A fészkükben lévő pici dínók pedig nagyon imádnivalóak, és a játéktábla is szép színes. A játék lényege egyszerű, meg kell jegyezni, hol milyen színű dínó van a tojáshéj alatt, áthelyezni a saját színére, és ha eltaláljuk, akkor abból a színből kapunk egy dínó lapkát. Amennyiben összegyűjtjük mind az 5 színű dínót, akkor nyertünk. Igen ám, de előtte dobunk a kockával, és akkor áthelyezhetünk dínókat, illetve forgathatjuk a játékfelületet jobbra, és balra is, míg végül teljes lesz a káosz. Egy idő után elég nehéz megmondani, melyik színű dinoszaurusz hol is tartózkodik éppen. Főleg, ha nem csak ketten játszunk, és folyamatosan forgatjuk erre-arra a játékteret. Szuper memóriafejlesztő, és tetszetős társasj

MicroMacro Crime City

Mikor megláttam a MicroMarco Crime City játékot, azonnal tudtam, hogy kell nekem. Zsolt annyira nem volt oda érte, mert nehezen mond igent olyasmire, ami egyszer játszható. Végül hagytam, hogy emésztgesse, megveszem. Megérkezett a társas, kibontottuk, és elámultunk, mekkora térképen kell barangolnunk - hatalmas, ebédlőasztalt befedő méret. Külön kis borítékokban vannak hozzá a történetek. Egyenként haladunk, felolvassuk a kezdő kérdést, megkeressük a térképen a választ, megfordítjuk a kártyánkat, és így tovább, haladunk a végéig. Aztán jön az újabb kis kártyacsomag. Érdekes végigkövetni a szereplőket, hogy mikor mit csináltak, kivel találkoztak, mi történt velük. Mégis, a játékok során fordult a kocka, én kicsit elveszítettem az érdeklődésem, Zsolt pedig nagyon rákattant. 😎 Előny, ha szuper éles a látásunk, mert könnyebb úgy észrevenni mindent. Ha lesz hely a folyosón, egyszer lehet bekereteztetjük, és kitesszük, hogy más is böngészhesse. 😊 Azóta megjelent a MicroMacro Crime City Ful

Stone Age Jubileum

Nagyon szerettem volna ezt a társasjátékot. Egyrészt, mert nagyon szépnek tartom a Jubileumi kiadást, másrészt mert annyi jót olvastam róla. Az én kedves Férjem pedig meglepett vele a 16. évfordulónk alkalmából. Volt nagy öröm! Azonnal ki is bontottam, megnéztem, és tényleg gyönyörű játék! Hamarosan le is ültünk, hogy kipróbáljuk. Ez egy munkáslehelyezős játék, különböző akciómezőkre pakolgathatjuk az embereinket, majd dobunk a dobókockákkal, és annak összege alapján megállapítjuk, adott akcióhelyről mennyit vehetünk el. Aztán meg kell etetni az embereinket. Sajnos én ezen a ponton mindig elvéreztem. Az volt az érzésem, hogy nem gyűjthetek semmit, nem tudok előre haladni, mert állandóan élelmet gyűjtök, mivel minden kör végén etetés van. Valahogy nekem lekorlátozódott erre az egész játék. Így meg ugye élvezhetetlen. Pedig én nagyon akartam szeretni, de nem ment. Így esett meg, hogy bár biztos jó játék, azonban én ezt most elengedtem.

Doppelt so clever

A Ganz schön clever után érkezett a Doppelt so clever , mely kapott egy kis csavart. Egyrészt bejött a szürke kocka, amit arra lehet használni, hogy ha azt választjuk, akkor a tőle alacsonyabb értékű kockákat mindet beikszelhetjük, s ezzel ki is dobtuk őket, a következő dobásunknál abban körben már dobhatunk velük. Kivéve persze, ha visszamentjük valamelyiket, mert itt már erre is van lehetőség. A sárga mező többek között abban is változott, hogy ahhoz, hogy pontot érjenek, kétszer kell visszatérni egy-egy számhoz. Elsőre csak bekarikázzuk. A kék mezőt nem mindegy, milyen értékkel kezdjük, mert utána csak azzal egyenlő, vagy kisebb érték írható oda a kék+fehér összegéből. A zöld mező két szám után adja nekünk a pontot, miután kivontuk egyiket a másikból, a rózsaszínnél pedig meghatározott, mennyitől magasabb értéket kell adott kockába beírni. Sok-sok játék után azt vettük észre, hogy a sárga mező verhetetlen. Mindegy, hogy a többinél mit csinálunk. Aki csak a sárgára rámegy, és sikerü

Dobble játékcsalád

A Dobble egy pörgős, gyors játék, melynek lényege, hogy te legyél a leggyorsabb, aki felismeri, mi egyezik a saját, és a középen lévő lapon. Mert mindegyiken van egy valami, ami egyezik egy másikkal. Többféle játékmódot is leír a szabály, lehet válogatni, váltogatni. Csak a kezekre kell vigyázni, no meg a lapokra, hogy nehogy kettétépődjön egészen véletlenül persze... 😋 Bár ez inkább a Dobble Kids -nél veszélyforrás, nekünk kellett már összeragasztani a lapokat, mert mindkét gyerek meg volt győződve róla, hogy ő mondta először az egyezőséget, és nemes egyszerűséggel eltépték, mert egyik sem eresztette. Szerintem a képen is látszik, hogy eléggé hadviselt a gyerek verziónk. Mert igen, van külön gyerekeknek való, ami már 4 éves kortól játszható. Illetve van még nekünk állatos is, amelyiken soha nem látott színű állatok képe szerepel, innen szép leggyorsabban felismerni, és kimondani a nevüket. De érdemes szétnézni a boltokban, mert van már belőle Harry Potteres a rajongóknak, Jégvarázso

Makkant mókusok

A Makkant mókus ok egy nagyon aranyos, fantasztikus, egyszemélyes gyerekjáték. Igaz, mi felnőttek is sokat játszottunk vele, mert érdekes, és megdolgoztatja az agytekervényeket. 6 éves kortól 60 feladvány várja az érdeklődőket. 😊 Eleinte a bevezetők, aztán folyamatosan nehezednek a feladatok, a vége felé pedig már tényleg nagyon kell tervezni, hogy hogyan, s merre induljanak a mókusok, na és hogy melyik először... a sorrend sokat számít. Merthogy ezek a cuki mókusok el szeretnék rejteni a makkokat, és akkor végeznek jó munkát, ha mindannyian bele tudják ejteni a tárolóba a makkot. Okos játék.

Boggle

A Boggle-t otthon játszottuk a családdal. Nem kell hozzá más, csak egy papír, és egy toll. A betűket összerázzuk - ami eléggé hangos, ezért ne akkor vegyük elő, amikor valaki pihenni akar -, letesszük, hogy mindenki jól lássa, letesszük a homokórát, és indulhat a móka! Minél több szót kell leírnunk a lapunkra abból, ami előttünk van úgy, hogy egymás melletti betűket használhatunk fel. Na itt elszabadul mindenki, és sokszor találkozunk olyan szavakkal, amiket nem ismerünk, de ugye ez nem jelenti azt, hogy nem is léteznek... 😋 és próbáljuk bebizonyítani, hogy márpedig azt jelenti a szavunk, hogy hajdanán, valahol ott nagyon messze egy régi nyelvjárásban így hívták a kézműves edénynek a kistalpát... 😊  Bár mióta kéznél van az okos'fon (ami inkább buta, mert a jó szavakat mindig kijavítja valami hülyeségre úgy, hogy fogalma sincs, mit akarok írni), szóval azóta könnyebb dolgunk van, és hamarabb kiderül minden. Mi amúgy nem használjuk a homokórát, hanem közösen megegyezünk az időtarta

Ganz schön clever - Egy okos húzás

Ez szintén egy gyöngyszem. Vagyis egy gyöngyszem-sorozatnak az első része. Merthogy van belőle második , meg harmadik változat is. Na de lássuk most ezt: Ganz schön clever - Egy okos húzás ! 8 éves kortól, 1-4 játékos részére, röpke fél órában. Játékoslapok, kockák, filcek. Ennyi az egész. S mennyi lehetőség van benne! Egy-két játékparti után belerázódunk, s csak úgy ontjuk a jobbnál jobb kombinációkat. A játék aktív, és passzív részre oszlik. Az aktív játékos háromszor dob a kockákkal, és mindegyiknél kiválaszt egy kockát, melyet a lapjára helyez. De a választással óvatosan, ugyanis a kiválasztott kockától alacsonyabb értékű kockákat kvázi kidobjuk a játékunkból, és a következő dobásunknál nem használhatjuk őket. Ha ezzel megvagyunk, akkor a passzív játékos választ egy kockát a maradékból, és ő is ír valamit a lapjára. Amikor sikerül bizonyos eredményeket elérni, mint például egy sort, vagy oszlopot kiikszelni, vagy eljutni egy bizonyos mezőig, akkor plusz lehetőségeket kapunk. Akkor

Sagrada

A férjem egyik kedvenc játéka. Most nézem, a dobozra az van írva, hogy stratégiai játék, de mi inkább  érezzük könyedebb családi játéknak. Különböző erősségű feladatkártyákból választhatunk, magunk elé vesszük az ablakkeretünket, húzunk egy egyéni célkártyát, amit titokban tartunk. Elveszünk támogatás jelölőket, amikkel majd fizetni tudunk, ha szerszámkártyát szeretnénk használni. Az összekevert pakliból felcsapunk három szerszámkártyát, és három nyilvános célkártyát, kitesszük a pontozósávot, és kezdhetünk is. A húzózsákban megkeverjük a színes kockákat, aztán húzunk belőle, és dobunk a kockákkal. Kiválasztjuk a nekünk legjobbat, és ráhelyezzük az ablakkeretünkre. Persze, ez így egyszerűen hangzik, de nem mindegy, hogy milyen színű, és milyen értékű kocka kerül az egyes ablakkeretekbe. Mert azonos színű, és értékű egymás mellett nem lehet, de átlósan már megengedett. A feladatkártyákon is van előre meghatározott szín, vagy érték, oda pedig csak olyat lehet tenni. Így megy a játék egés

Fesztáv

A Fesztáv számomra az a játék, ami kikapcsol. Az idő is megszűnik. Csak nézem azt a sok szép madarat a kártyákon, olvasgatom a az információkat róla, s közben persze az sem kerüli el a figyelmem, milyen képességeket adnak, s fejben már azon gondolkozom, hogyan tudnám a lehető legtöbbet kihozni a kombinációkból. A látványra sokat adtak, minőségi az alkatrészkészlete. Eleve, hogy egy madáretetőbe dobjuk a kockákat, ami alapján élelmet gyűjthetünk, fantasztikus! Könnyen összerakható, könnyen szétszedhető. A színes tojások pedig még tovább emelik a játékélmény hangulatát. Mindenki kap egy játékostáblát, választott színben 8 darab fakockát, egyet-egyet mindenfajta eleségből, öt madárkártyát, két bónuszt adó kártyát, kipakoljuk a céllapkákat is, s kezdődhet is a játék. A táblánkra madárkártyákat kell kijátszani úgy, hogy annyi, és olyan fajta eledelt adunk be, amilyet a kártyánk kér. Aztán letesszük a madárkánkat a megfelelő élőhelyre. A táblánk mutatja, minél több kártyát rakunk le, annál j

Juharvölgy krónikája

Roberta Taylor, Shawna JC Tenney, és Josh Cappel alkották meg nekünk ezt a csodát! Ezt a társasjátékot képtelenség nem imádni. Már a dobozra is jó ránézni, kellemes hangulatú kis mesébe csöppenünk. S a dobozt kinyitva sincs ez másként. S azok a kis állatkák! Süni, nyuszi, róka, mosómedve, mókus... nagyon cukik! A játéktáblát középre tesszük, s mindenki választ magának egy kisállatot, s elveszi a hozzá tartozó lakot, családkockát, kunyhót. Zsolt mindig a sünivel van, én meg legtöbbször a nyuszival. Általában aszerint választok, hogy akkor éppen melyik kisállat-otthon tetszik a legjobban - és ez nem is olyan egyszerű, mert mind nagyon aranyos. Megkeverjük a vendég paklit, és a helyére tesszük. Összekeverjük a fejlesztés kártyákat, aztán a völgykártyákat, aztán a kényelem kártyákat, majd ezeket lerakjuk a számukra kijelölt helyre, és a folyótárcsát is feltesszük a táblára. A hegytetőre rátesszük a négy falukockát, a többi alkatrészt pedig könnyen elérhető helyre tesszük. Aki a legkorábban

Finca

2017 nyarán egy kósza ötlettől vezérelve szétnéztem a társasjáték piacon, és ledöbbentem, mennyi új játék került a boltokba gyerekkorom óta. Már nem a Gazdálkodj okosan, Monopoly, Tabu uralta a polcokat, hanem a rengeteg újdonság. Ott, és akkor előbújt belőlem az a gyerek, aki mindig is imádott játszani, csak ez kicsit feledésbe merült az évek alatt. Hetekig olvastam, felfedeztem, kutattam, szívtam magamba a rengeteg információt, hogy legyen valami kapaszkodóm, mi alapján veszek majd társasjátékot a közeljövőben. Mert ez kérdés sem volt, veszek. De mindet egyszerre nem lehet, így valami alapján szűrni kellett. Sokan dicsérték a Fincát, de sajnos az amúgy nyelvfüggetlen játék magyarul már nem volt kapható. Viszont az egyik adás-vételi csoportban valaki meghirdette bontatlanul. Megvettem. S egyáltalán nem bántam meg, mert azóta is imádjuk! Kellemes hangulatú, könnyed szórakozást kínál 10 éves kortól 2-4 játékos részére. A játékidő 45-60 perc. A Finca hosszú évek kihagyása után az egyik e

Korinthosz

A Korinthoszt éppen a minap tanítottam Benedeknek. Körülbelül 20-30 perc alatt lejátszható, 8 éves kortól ajánlott társasjáték 2-4 fő részére. Kevés alkatrésszel dolgozik. Kapunk egy lapot a tömbből, előveszünk egy tollat, kirakjuk a táblát, és dobunk a fehér kockákkal. Ennek alapján elhelyezgetjük a táblán, a kecskéhez kerülnek a legkisebb egyforma értékűek, ha ez az egyes, akkor azok, ha a hármas (mert nem dobtunk se egyeseket, se ketteseket), akkor azok. A legfelső pénzhez pedig a legnagyobb értékű kockák kerülnek. Aztán alulról indulva feltöltjük. Amelyik sorba nem jutott, azt nem tudjuk majd választani. Az aktív játékos kétszer választ a körében, a passzív egyszer. Ahány kockát elveszünk, az adott színnél annyi tárgyat húzhatunk le. A sárga kockákat pénzért vehetjük meg, és dobhatunk vele a körünkben, viszont az első választásunk után azonnal le kell szedni a tábláról, mert a sárga kockákat sem a passzív játékos nem választhatja, se mi a második választásunknál. Így azért van tétj

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu