Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Century - Fűszerút

Mikor bejött a játék, még akkor megvettem. Játszottunk vele párat, aztán feltettük a polcra, és vártuk a második - Century A Kelet Csodái -, majd harmadik - Century Egy Új Világ - részét. Az a különleges bennük, hogy a dobozaik is mutatják már, hogy összetartoznak, egy képet adnak ki. Önmagában is játszhatóak a Century sorozat darabjai, de variálni is lehet őket. A Fúszerút kombinálható A Kelet Csodáival, vagy az Egy Új Világgal, illetve mindhárom darab összerakható, és együtt játszható. Mindegyik variánshoz találunk külön játékszabályt a dobozokban, ami nem sok, nem hosszú, csak egy oldal. Nem kell órákig bogarásznunk. 

A Fűszerút a maga egyszerűségében remek! Csodaszépek a kártyái, és hatalmasak. Végre egy játék, amelyből nem spórolták ki a nagy kártyalapokat! Négyféle fűszer van a játékban: kurkuma, sáfrány, kardamom, és fahéj. A játék elején kapunk két kezdőkártyát a kezünkbe, és néhány fűszert a paraván kártyánkra attól függően, hányadik játékosok vagyunk. Megkeverjük pontkártyákat, ötöt felcsapunk, a többit lefordított pakliban a sor végére rakjuk, majd balról az első pontkártya fölé odateszünk annyi arany érmét, a második pontkártya fölé pedig annyi ezüst érmét, amennyit a játékszabály ír játékosszámtól függően. A kereskedő kártyákat is megkeverjük, lefordított pakliba asztalra tesszük, és felacspunk belőle hatot, amiket szépen elhelyezünk a pontkártyák alatt. S akkor kezdődhet is a játék! A négy akció közül egyet kell a körünkben végrehajtani: egy kártya kijátszása kézből, egy kereskedőkártya felvétele, minden eddig kijátszott kártya felvétele, vagy egy pontkártya megszerzése. Mivel nagyon rövid ideig tart ezeket az akciókat megcsinálni, ezért a játék pörög. Amikor egy kártyát kijátszunk a kezünkből, akkor az vagy termelés kártya, amikor annyi és olyan fűszert (kockát) vehetünk el, ami a kártyán van, vagy fejlesztés kártya, amikor a már a paravánkártyánkon szereplő fűszert, avgy fűszereket felfejlesztjük egy értékesebb fűszerre.

Kártyaszerzésnél a balról lévő első kártyát ingyen fel lehet venni, ám ha valamelyik másikra fáj a fogunk, akkor balról kezdve mindegyik lapra kell tenni egy általunk választott fűszert a saját készletünkből, míg az áhított lapig el nem jutunk. Ha pedig sikerült annyi, és olyan fűszereket beszerezni, ami megfelel bármelyik felfordított pontkártya kritériumainak, akkor azt a pontkártyát egy akció keretein belül magunkhoz vehetjük, a fűszereket pedig beadjuk a közös készletbe. Ha a pontkártya fölött érme is van, akkor egyet abból is elvehetünk. A játék addig tart, míg valaki meg nem szerzi az ötödik (2-3 játékos esetén a hatodik) pontkártyáját. Ekkor jön a végső pontszámítás. Tehát ebből is látszik, hogy ez egy nagyon könnyed, viszonylag gyorsan lejátszható, kellemes családi játék, akár 8 éves kortól. 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu