Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Punto

A Punto is ugyanolyan "zsebdoboz" társasjáték, mint a Kwatro. Ebben a játékban négy szín van, a kártyák pedig 1-9-ig vannak tele pontokkal. 2 játékos esetén kiválasztunk két-két színt, abból az összes kártyát magunkhoz vesszük, megkeverjük, és húzópaklit alakítunk ki belőle. A körünkben a saját paklink legfelső lapját felvesszük, és letesszük egy már lent lévő kártya szomszédságába vízszintesen, függőlegesen, avagy átlósan. Ha ezzel a lehetőséggel éppen nem akarunk élni, akkor a másik az, hogy egy már lent lévő kártyát fedünk le a saját kártyánkkal, de ekkor a mi kártyánkon több pont kell, hogy legyen, mint azon, amit éppen lefedni készülünk.


A játéktér maximum 6*6-os lehet, erre érdemes odafigyelni. Amint valakinek a saját kártyáiból sikerül egy vonalat kialakítania sorban, oszlopban, vagy átlósan, az lesz a forduló győztese. Ekkor az ebben a sorban lévő legtöbb pontot tartalmazó kártyát felveszi, és maga elé helyezi, ez a kártya kikerül a további játékból. Majd vissza kell venni a többi kártyát, és újrakezdeni a következő fordulót. A játék két fordulón át tart. Persze, aki szereti, az tovább is mehet, illetve hamarabb is befejezheti, innen nézve ez már csak a játékosokon múlik. 😎

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kockapóker

Előbb tudtam römizni és kanasztázni , mint írni és olvasni. Ezt az apai nagyszüleimnek köszönhettem, ők tartották nagyon fontosnak, hogy megismerjem ezeket a kártyajátékokat. Innen már csak egy lépés volt a kockapóker🎲 . Talán nyolc éves lehettem, amikor megtanították, mert addigra rongyosra játszottuk a francia kártyát a családdal. A kockapóker egy nagyon egyszerű játék, csak toll, papír, és öt darab kocka kell hozzá. Több változata is ismert. Olvastam a Yahtzee-ról, amit Lowe adott ki 1956-ban, ami szintén kockapóker, csak ott 13 forduló van, és értékfüggetlenül járnak meghatározott pontok bizonyos kombinációkra. A mi családunkban ismert kockapóker variáns ettől eltér. Én azt írom le, ahogyan mi ismerjük több, mint harminc éve. 😉 Úgy indulunk neki, hogy összesen három dobásunk van abban a körben. A dobás után eldönthetjük, hogy félreteszünk-e kockákat, mert úgy jók, ahogy vannak. Az összes többivel újradobhatunk. Mi az itt látható táblázatot rajzoltuk meg egy lapra, s eszerint kell...

Solo

Múltkor az egyik bevásárlóközpontban megakadt a szemem az akciós játékokon, és más mellett egy Solo -t is elhoztunk magunkkal haza. Tudom, hasonló, mint az Uno , de nálunk már abból is újat kell venni lassan, mert nem sokára felismerhetetlen állapotba kerül szegény, annyit játszottunk vele, meg vitték a gyerekek osztálykirándulásra, nyaralásra, suliba, mindenhová. De így van rendjén, hiszen azért vettük. Nos, a Solo is hasonlóan kárörvendően vicces, és konfrontatív, kicsit gonoszkodós játék, de ezt is meg kell tanulni kezelni ugye. Ami az asztalnál történik, az ott is marad. 😁 A Solo-ban adott színnel, vagy számmal azonosat lehet egymásra pakolni, azonban, ha valakinek van ugyanolyan színű, és számú lap a kezében, amit éppen valaki kijátszott, azt soron kívül ráhelyezheti a kijátszott kártyára. Ettől a kör még nem nála folytatódik, ez csak egy bedobás . Ha van három egyforma számkártyád, azt is leteheted egyszerre úgy, hogy közben bekiabálod, hogy " Drill ", viszont ekkor a...

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022- tarsasjatszunk.hu