Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Get on board

Ez a játék azonnal megfogott, ahogy megláttam, így hamar polcra is került. Ahogy megvettem, ki akartam rögtön próbálni, ezért neki is ültünk kipakolni, és átolvasni a játékszabályt. Kiderült, hogy tényleg tök szuper társasjáték, könnyű, érdekes, körülbelül fél óra alatt lemegy.

Mi a New York oldalával játszottunk. Egytől hatig megkeverjük a menetjegy kártyákat, és húzunk egyet-egyet. Ez csak azért kell, hogy kiderüljön, ki melyik számról fog indulni. Utána visszatesszük a menetjegykártyákat, és mind a tizenkettőt jól összekevrjük, majd képpel lefelé a táblán kijelölt helyre tesszük. Megkeverjük a közös célkártyákat, és kettőt véletlenszerűen felcsapunk a táblán kijelölt helyre a sárga oldalával felfelé. Aki legelőször teljesíti a közös célt, az 10 pontot kap érte, és megfordítja a célkártyát a kék oldalára. A második játékos, aki teljesíti, már csak 6 pontot fog érte kapni. Az egyéni célkártyákat is megkeverjük, és mindenki kap egyet, amit titokban tart. Ezen az van rajta, milyen pontokat kell érintenie a buszvonal kiépítésevel ahhoz, hogy a játék végén megkapja az egyéni célkártya teljesítésével járó 10 pontot. Mindenki választ egy színt, a kezdő lámpajelölőt a kezdő számához teszi. Kapunk a jegyzettömbből egy lapot, ami fontos, hogy mindenkinek különböző legyen a felül feltűntetett útvonal a menetjegyeknél. Felcsapjuk az első menetjegykártyát, a saját lapunkon beikszeljük, és amikor mi jövünk, leteszünk annyi utat, amennyit a lapunk mutat az aktuális menetjegykártya száma alatt. A kanyar iránya nem, csak a száma számít. Mindegy, hogy jobbra, vagy balra megyünk, csak az a lényeg, hány kanyart kell bevennünk. A lapunkon kipipáljuk, milyen utast sikerült felvenni, és a következő menetjegykártyánál robogunk tovább. Amikor látványossághoz érünk, adott színű mező azon sorát kell néznünk, amelyen az utolsó pipát tettük (jelöltük a felvett utast). Ebben a sorban megnézzük, az utoljára felvett utasunk alatt milyen pontszám van, azt beírjuk a sora végére, és még fennmaradt rubrikát abban a sorban kisatírozzuk (kivéve az egyetemistáknál). Ha kapunk plus utast is, azt is jelöljük le a lapunkon. Amennyiben a buszozásunk során zöld lámpánál állunk meg, újra rakhatunk egy utat, amikor a belvárosban, feketével jelölt úton haladunk, vagy olyan úton, ahol már valaki járt, akkor pedig dugódíjat kell megfizetni, amit a lap alján tudunk jelölni. Mégy erre-arra, kanyarogsz, és csak azt veszed észre, hogy mindjárt elfogynak az útjelölőid, közeledsz a játék végéhez. S akkor érzed azt, hogy játszanál még egyet...! 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu