Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Szénre fel

A Szénre fel (2013) című társasjáték Wolfgang Kramer és Michael Kiesling játéka. Nálunk inkább Kiesling játékok vannak, mint például a Mennyei ser, az Azul sorozat tagjai, vagy amit szintén ők ketten alkottak, a Reworld.  A Szénre fel évek óta a polcunkon van, bár amiért sok játékunk van, ritkán kerül elő. Pedig kellemes kis családi játék, nem az az agyégetős euró. A szabálykönyv pár oldal, jól magyaráz, érthető, logikusan felépíttett. A blogcikk írásakor éppen nem kapható már kereskedelmi forgalomban, de kéz alól még akár ki is lehet fogni egyet. Más kérdés, hogy vajon mennyiért?

Szénbánya tulajdonosként a mi felelősségünk a csillék gyártása, azok föld alá juttatása, és minél több szén kitermelése a tárnákból. Ehhez megbízásokra lesz szükség, amiket aztán teljesíteni is kell, hogy pontokhoz jussunk. Ki kell termelnünk a megrendelés kártyánkon szereplő különböző fajta szenet (sárga, barna, szürke, és fekete színű van), aztán felhozni az aknák különböző szintjéről, kipakolni, majd leszállítani a kártyán szereplő szállítási eszközzel, mert még az sem mindegy. 18 munkásunk van, őket pakolgatjuk le az akcióhelyekre, melynek öt lehetséges területe van: a tárnabővítés, a bányászat, szállítmányozás, pénzszerzés, és a rendelésfelvétel.

Viszont ha már van ott munkás, ahová menni szeretnénk, függetlenül attól, milyen színű, el kell venni onnan, és a Kantinba tenni. Ezután mehetünk csak arra a munkaterületre úgy, hogy eggyel több munkást teszünk le oda, mint amit most elraktunk onnan a Kantinba. Így eléggé szűk tud lenni a játék, okosan kell felhasználni a munkásokat, mert a 18 darab csak elsőre tűnik soknak. Amikor elfogytak a munkások, lejárt a műszak, és a pontozási fázis jön. Ekkor minden már leszállított rendeléskártyát pontozunk a műszakóra cikkelyei szerint.

Miután ez megtörtént, visszavesszük a munkásainkat, és jöhet a következő forduló. A műszak vége pontozási fázisban mindig lepontozzuk az összes addig sikeresen kiszállított megrendeléskártyánkat a műszakóra cikkelyei alapján. Összesen három műszak van, és a harmadik vége egyben a játék vége is. Ha van lehetőségetek rá, mindenképpen ajánlom kipróbálni, mert jól összerakott társasjáték! 😎

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu