Ki ne ismerné az Uno-t? Huszonakárhány évvel ezelőtt is rengetget játszottunk vele, és most - bár dübörög a modern társasjátékpiac - a saját gyerekeimmel játszom.

Hogy miért? Mert egy egyszerű kártyajáték, amelyikben csak 0-9-ig kell ismerni a számokat, és megtanulni azt a plusz pár különleges kártyát, hogy mit is jelentenek, aztán szólhat reggeltől estig, mert megunni nagyon nehéz. Ráadásul van benne nevetés, pillanatnyi összefogások más játékosok ellen, hogy aztán legközelebb ellened álljanak össze, de ezt senki sem bántja, mert nincs harag, és sértődés, hiszen pár perc, és új parti kezdődik. A zsebemben elfér az egész, és akárhányszor újrajátszható, ugyanazzal a csapattal.

A gyerekeim elég hamar belerázódtak, és imádják! Viszik osztálykirándulásra is, nagy kincs ez az egyszerű party játék akkor.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb posztjaimról, akkor iratkozz fel a hírlevelekre. Nem fogok tömegesen leveleket küldeni, csak a legújabb cikkeimet és a fontos értesítésket fogod megkapni.