Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2022

Translate

Doppelt so clever

A Ganz schön clever után érkezett a Doppelt so clever , mely kapott egy kis csavart. Egyrészt bejött a szürke kocka, amit arra lehet használni, hogy ha azt választjuk, akkor a tőle alacsonyabb értékű kockákat mindet beikszelhetjük, s ezzel ki is dobtuk őket, a következő dobásunknál abban körben már dobhatunk velük. Kivéve persze, ha visszamentjük valamelyiket, mert itt már erre is van lehetőség. A sárga mező többek között abban is változott, hogy ahhoz, hogy pontot érjenek, kétszer kell visszatérni egy-egy számhoz. Elsőre csak bekarikázzuk. A kék mezőt nem mindegy, milyen értékkel kezdjük, mert utána csak azzal egyenlő, vagy kisebb érték írható oda a kék+fehér összegéből. A zöld mező két szám után adja nekünk a pontot, miután kivontuk egyiket a másikból, a rózsaszínnél pedig meghatározott, mennyitől magasabb értéket kell adott kockába beírni. Sok-sok játék után azt vettük észre, hogy a sárga mező verhetetlen. Mindegy, hogy a többinél mit csinálunk. Aki csak a sárgára rámegy, és sikerü

Dobble játékcsalád

A Dobble egy pörgős, gyors játék, melynek lényege, hogy te legyél a leggyorsabb, aki felismeri, mi egyezik a saját, és a középen lévő lapon. Mert mindegyiken van egy valami, ami egyezik egy másikkal. Többféle játékmódot is leír a szabály, lehet válogatni, váltogatni. Csak a kezekre kell vigyázni, no meg a lapokra, hogy nehogy kettétépődjön egészen véletlenül persze... 😋 Bár ez inkább a Dobble Kids -nél veszélyforrás, nekünk kellett már összeragasztani a lapokat, mert mindkét gyerek meg volt győződve róla, hogy ő mondta először az egyezőséget, és nemes egyszerűséggel eltépték, mert egyik sem eresztette. Szerintem a képen is látszik, hogy eléggé hadviselt a gyerek verziónk. Mert igen, van külön gyerekeknek való, ami már 4 éves kortól játszható. Illetve van még nekünk állatos is, amelyiken soha nem látott színű állatok képe szerepel, innen szép leggyorsabban felismerni, és kimondani a nevüket. De érdemes szétnézni a boltokban, mert van már belőle Harry Potteres a rajongóknak, Jégvarázso

Makkant mókusok

A Makkant mókus ok egy nagyon aranyos, fantasztikus, egyszemélyes gyerekjáték. Igaz, mi felnőttek is sokat játszottunk vele, mert érdekes, és megdolgoztatja az agytekervényeket. 6 éves kortól 60 feladvány várja az érdeklődőket. 😊 Eleinte a bevezetők, aztán folyamatosan nehezednek a feladatok, a vége felé pedig már tényleg nagyon kell tervezni, hogy hogyan, s merre induljanak a mókusok, na és hogy melyik először... a sorrend sokat számít. Merthogy ezek a cuki mókusok el szeretnék rejteni a makkokat, és akkor végeznek jó munkát, ha mindannyian bele tudják ejteni a tárolóba a makkot. Okos játék.

Boggle

A Boggle-t otthon játszottuk a családdal. Nem kell hozzá más, csak egy papír, és egy toll. A betűket összerázzuk - ami eléggé hangos, ezért ne akkor vegyük elő, amikor valaki pihenni akar -, letesszük, hogy mindenki jól lássa, letesszük a homokórát, és indulhat a móka! Minél több szót kell leírnunk a lapunkra abból, ami előttünk van úgy, hogy egymás melletti betűket használhatunk fel. Na itt elszabadul mindenki, és sokszor találkozunk olyan szavakkal, amiket nem ismerünk, de ugye ez nem jelenti azt, hogy nem is léteznek... 😋 és próbáljuk bebizonyítani, hogy márpedig azt jelenti a szavunk, hogy hajdanán, valahol ott nagyon messze egy régi nyelvjárásban így hívták a kézműves edénynek a kistalpát... 😊  Bár mióta kéznél van az okos'fon (ami inkább buta, mert a jó szavakat mindig kijavítja valami hülyeségre úgy, hogy fogalma sincs, mit akarok írni), szóval azóta könnyebb dolgunk van, és hamarabb kiderül minden. Mi amúgy nem használjuk a homokórát, hanem közösen megegyezünk az időtarta

Ganz schön clever - Egy okos húzás

Ez szintén egy gyöngyszem. Vagyis egy gyöngyszem-sorozatnak az első része. Merthogy van belőle második , meg harmadik változat is. Na de lássuk most ezt: Ganz schön clever - Egy okos húzás ! 8 éves kortól, 1-4 játékos részére, röpke fél órában. Játékoslapok, kockák, filcek. Ennyi az egész. S mennyi lehetőség van benne! Egy-két játékparti után belerázódunk, s csak úgy ontjuk a jobbnál jobb kombinációkat. A játék aktív, és passzív részre oszlik. Az aktív játékos háromszor dob a kockákkal, és mindegyiknél kiválaszt egy kockát, melyet a lapjára helyez. De a választással óvatosan, ugyanis a kiválasztott kockától alacsonyabb értékű kockákat kvázi kidobjuk a játékunkból, és a következő dobásunknál nem használhatjuk őket. Ha ezzel megvagyunk, akkor a passzív játékos választ egy kockát a maradékból, és ő is ír valamit a lapjára. Amikor sikerül bizonyos eredményeket elérni, mint például egy sort, vagy oszlopot kiikszelni, vagy eljutni egy bizonyos mezőig, akkor plusz lehetőségeket kapunk. Akkor

Sagrada

A férjem egyik kedvenc játéka. Most nézem, a dobozra az van írva, hogy stratégiai játék, de mi inkább  érezzük könyedebb családi játéknak. Különböző erősségű feladatkártyákból választhatunk, magunk elé vesszük az ablakkeretünket, húzunk egy egyéni célkártyát, amit titokban tartunk. Elveszünk támogatás jelölőket, amikkel majd fizetni tudunk, ha szerszámkártyát szeretnénk használni. Az összekevert pakliból felcsapunk három szerszámkártyát, és három nyilvános célkártyát, kitesszük a pontozósávot, és kezdhetünk is. A húzózsákban megkeverjük a színes kockákat, aztán húzunk belőle, és dobunk a kockákkal. Kiválasztjuk a nekünk legjobbat, és ráhelyezzük az ablakkeretünkre. Persze, ez így egyszerűen hangzik, de nem mindegy, hogy milyen színű, és milyen értékű kocka kerül az egyes ablakkeretekbe. Mert azonos színű, és értékű egymás mellett nem lehet, de átlósan már megengedett. A feladatkártyákon is van előre meghatározott szín, vagy érték, oda pedig csak olyat lehet tenni. Így megy a játék egés

Fesztáv

A Fesztáv számomra az a játék, ami kikapcsol. Az idő is megszűnik. Csak nézem azt a sok szép madarat a kártyákon, olvasgatom a az információkat róla, s közben persze az sem kerüli el a figyelmem, milyen képességeket adnak, s fejben már azon gondolkozom, hogyan tudnám a lehető legtöbbet kihozni a kombinációkból. A látványra sokat adtak, minőségi az alkatrészkészlete. Eleve, hogy egy madáretetőbe dobjuk a kockákat, ami alapján élelmet gyűjthetünk, fantasztikus! Könnyen összerakható, könnyen szétszedhető. A színes tojások pedig még tovább emelik a játékélmény hangulatát. Mindenki kap egy játékostáblát, választott színben 8 darab fakockát, egyet-egyet mindenfajta eleségből, öt madárkártyát, két bónuszt adó kártyát, kipakoljuk a céllapkákat is, s kezdődhet is a játék. A táblánkra madárkártyákat kell kijátszani úgy, hogy annyi, és olyan fajta eledelt adunk be, amilyet a kártyánk kér. Aztán letesszük a madárkánkat a megfelelő élőhelyre. A táblánk mutatja, minél több kártyát rakunk le, annál j

Juharvölgy krónikája

Roberta Taylor, Shawna JC Tenney, és Josh Cappel alkották meg nekünk ezt a csodát! Ezt a társasjátékot képtelenség nem imádni. Már a dobozra is jó ránézni, kellemes hangulatú kis mesébe csöppenünk. S a dobozt kinyitva sincs ez másként. S azok a kis állatkák! Süni, nyuszi, róka, mosómedve, mókus... nagyon cukik! A játéktáblát középre tesszük, s mindenki választ magának egy kisállatot, s elveszi a hozzá tartozó lakot, családkockát, kunyhót. Zsolt mindig a sünivel van, én meg legtöbbször a nyuszival. Általában aszerint választok, hogy akkor éppen melyik kisállat-otthon tetszik a legjobban - és ez nem is olyan egyszerű, mert mind nagyon aranyos. Megkeverjük a vendég paklit, és a helyére tesszük. Összekeverjük a fejlesztés kártyákat, aztán a völgykártyákat, aztán a kényelem kártyákat, majd ezeket lerakjuk a számukra kijelölt helyre, és a folyótárcsát is feltesszük a táblára. A hegytetőre rátesszük a négy falukockát, a többi alkatrészt pedig könnyen elérhető helyre tesszük. Aki a legkorábban

Finca

2017 nyarán egy kósza ötlettől vezérelve szétnéztem a társasjáték piacon, és ledöbbentem, mennyi új játék került a boltokba gyerekkorom óta. Már nem a Gazdálkodj okosan, Monopoly, Tabu uralta a polcokat, hanem a rengeteg újdonság. Ott, és akkor előbújt belőlem az a gyerek, aki mindig is imádott játszani, csak ez kicsit feledésbe merült az évek alatt. Hetekig olvastam, felfedeztem, kutattam, szívtam magamba a rengeteg információt, hogy legyen valami kapaszkodóm, mi alapján veszek majd társasjátékot a közeljövőben. Mert ez kérdés sem volt, veszek. De mindet egyszerre nem lehet, így valami alapján szűrni kellett. Sokan dicsérték a Fincát, de sajnos az amúgy nyelvfüggetlen játék magyarul már nem volt kapható. Viszont az egyik adás-vételi csoportban valaki meghirdette bontatlanul. Megvettem. S egyáltalán nem bántam meg, mert azóta is imádjuk! Kellemes hangulatú, könnyed szórakozást kínál 10 éves kortól 2-4 játékos részére. A játékidő 45-60 perc. A Finca hosszú évek kihagyása után az egyik e

Korinthosz

A Korinthoszt éppen a minap tanítottam Benedeknek. Körülbelül 20-30 perc alatt lejátszható, 8 éves kortól ajánlott társasjáték 2-4 fő részére. Kevés alkatrésszel dolgozik. Kapunk egy lapot a tömbből, előveszünk egy tollat, kirakjuk a táblát, és dobunk a fehér kockákkal. Ennek alapján elhelyezgetjük a táblán, a kecskéhez kerülnek a legkisebb egyforma értékűek, ha ez az egyes, akkor azok, ha a hármas (mert nem dobtunk se egyeseket, se ketteseket), akkor azok. A legfelső pénzhez pedig a legnagyobb értékű kockák kerülnek. Aztán alulról indulva feltöltjük. Amelyik sorba nem jutott, azt nem tudjuk majd választani. Az aktív játékos kétszer választ a körében, a passzív egyszer. Ahány kockát elveszünk, az adott színnél annyi tárgyat húzhatunk le. A sárga kockákat pénzért vehetjük meg, és dobhatunk vele a körünkben, viszont az első választásunk után azonnal le kell szedni a tábláról, mert a sárga kockákat sem a passzív játékos nem választhatja, se mi a második választásunknál. Így azért van tétj

Nagyon T-rex!

Mikor megvettük, elkezdtem olvasni a játékszabályt, de a gyerekeimet egyáltalán nem érdekelte, hogy ezt pontozni is lehet. Így a játékszabály eléggé homályos nyomot hagyott maga után. Viszont... ez így is egy fergetegesen jó party játék ! 😄 Kitesszük középre a cselekvés kártyákat - minden színből egyet. Hangosan felolvasom, melyik színnél mi a feladat. Majd a megkevert pakliból mindenki húzhat egy kártyalapot, melyen a kártya színe, száma alapján megtudja, hogy melyik színű cselekvést kell eljátszania, és mekkora intenzitással. Rengeteg vicces feladvány van, de a "Legyél T-rex" mindent visz, ha ez feljön, mindhárom gyerekem tízes intenzitással indul meg a nappali közepéről... ilyenkor teljesen mindegy, milyen szám van náluk, az egyes is tízes. 😂 A lényeg az lenne, hogy a többiek kitalálják, vajon hányas szám lehet az éppen feladatot teljesítő játékosnál. Vajon mekkora az intenzitás, amellyel éppen mutogat, kiabál, őrülten ugrál, vagy pörög, vagy hadar, mert itt aztán minden

Patchwork

A Patchwork  Uwe Rosenberg műve, egy csak ketten játszható társasjáték 8 éves kortól. Könnyű szabálya miatt a gyerekek is könnyen megtanulják. Amelyik gyerek el tud számolni tízig, tizenötig, megy picit a kivonás, akkor velük nyugodtan le lehet ülni játszani. Mert ezen kívül csak a tetris lapkákat kell megtanulni a lehető legjobban lehelyezni úgy, hogy lehetőleg előnyünkre váljon a játék előrehaladtával. Én Benedeknek már 6 éves korában elkezdtem magyarázni, hogyan kell ezt játszani, és azóta is nagyon szereti. Kincsőnek éppen valamelyik nap tanítottam meg (ő most 6 éves), és ahogy mondom a szabályokat, azt mondja mosolyogva, hogy "Anya, tudom, emlékszem..." Kérdezem, hogy ugyan honnan emlékszik? "Hát hallottam, amikor Benedeknek magyaráztad mindig" - feleli. Kis okos. 💜 A pontozólapot középre tesszük, köré pedig elrendezgetjük véletlen sorrendben a tetris alakzatokat. A jelölőt betesszük a legkisebb teris alakzat, és szomszédja közé. Választunk egy táblát, elvess

Takenoko

A Takenoko egy nagyon cuki családi társasjáték! A játék lényege, hogy parcellákat kell lehelyezni, azonos színű parcellán azonos színű bambusz nő, melynek száma maximalizálva van. A parcellákat vízzel kell ellátni, hogy ha a kertész arra jár, akkor bambusz nőjön rajta. Mindenki közös pandája pedig mozog a parcellákon, és leeszegeti a bambuszokat. Mindezek közben feladatkártyákat kell teljesítenünk. Le kell ennünk adott számú, színű  bambuszokat, vagy növeszteni kell őket, vagy parcellákat bizonyos színekben-formákban kirakni. Közben az időjárás is közbeszól minden alkalommal, s nem biztos, hogy az éppen kedvez nekünk. Ez egy könnyen tanulható, nagyon aranyos játék, ami eléggé ki tud zökkenteni a jelenből, mert akkor te éppen ott vagy, és kertészkedsz, és építesz, és pandázol, és bambuszt nevelgetsz. 😊 8 éves kortól 2-4 játékos részére kényelmes, 45-60 perces társasjáték. A fiammal, Benedekkel játszottuk a múltkor, és nagyon élvezte. Már régóta nyúzott azzal, hogy ezt a pandásat tanít

Macskák szigete

A Macskák szigete társasjátékban macskákat mentünk a hajónkra, mert ennyire jó fejek vagyunk. 😎 A különböző színű cicusok polimino, azaz tetris alakzatokon nyújtózkodnak, s nekünk kell minél ügyesebben egymáshoz illesztgetni ezeket a darabkákat. Minél több ugyanolyan színű macskát tudunk lehelyezni egymás mellé, annál több pontot fog nekünk érni az a macskacsalád a játék végén. Az egész azzal kezdődik, hogy lerakjuk a sziget táblát középre, választunk egy hajót magunknak, kapunk egy állandó kosarat, melyben a macskákat hordozzuk sziget és hajó között, no meg 20 halat kezdésnek, mert ez a fizetőeszköz. 7-7 kártyát kiosztunk, körbeadva leválogatjuk (draft), kifizetjük a kártyák árát hallal, s amennyi maradt, abból gazdálkodunk, hiszen a macskákat étellel tudjuk a macskakosarunkba becsalogatni, már ha van kosarunk ugyebár. A sziget két oldalára négy-négy teris alakzatot húzunk a zsákból. A sziget egyik oldalán többe kerül a macskamentés, mint a másikon, ezért nem mindegy, melyik színű m

Kitchen Rush – Legyél sztárséf!

Ez egy valós idejű, kooperatív társasjáték, mely Turczi Dávid és Vangelis Bagiartakis közös munkájából született. S Atya Ég, mekkora játék! Nyolc éves kortól, 2-4 fő részére ajánlott. A történet szerint éttermet vettünk, s azt szeretnénk felfuttatni, sikeressé tenni. Ez meg sehogy sem megy egyik pillanatról a másikra. Kapunk 8 darab összeilleszthető, kétoldalas táblát, alapanyagokat, és homokórákat (fejenként kettőt), akik a munkások. A homokórák 25-30 másodperc alatt peregnek le. Ha valahová odaraktad, addig nem veheted el, míg le nem pergett. Összesen 8 forgatókönyvet kell végigjátszani, na de hogy! Fel kell venni a rendelést, elvenni a megfelelő tányért, bemenni a megfelelő raktárba, elvenni a hozzávalókat, és adott ideig főzni. Fordulóról fordulóra nehezedik, hiszen fejlődünk, ezzel együtt újabb, és újabb dolgok kerülnek játékba, amire figyelni kell. Mondhatnánk, hogy na és? Megoldható. De említettem már, hogy stopperral kell mérni az időt, és összesen 4 perc van adva 1 forgatók

Project L

A Project L -ről azt gondoltam, hogy könnyed, családi, gyereknek is hamar megtanítható társasjáték. És valóban az, nem csalódtam. Egyszerű játékszabály, rövid, 20-30 perces játékidő jellemzi. S azok a színes alkatrészek... te jó ég! Gyönyörűek! 💜 Az utóbbi időben a társasjátékot megálmodók elkezdtek arra figyelni, hogy már ránézésre is belopja magát a szívekbe a játék, s ha ügyesek voltak, akkor ezt a játékélmény csak fokozza. A Project L-t kifejezetten jó érzés levenni a polcról, mert játék közben szemet gyönyörködtet a színkavalkád. A feladat egyszerű, a saját körödben három akciód van, melyben lehetőséged van elvenni egy üres lapkát középről, egyes szintű alkatrészt venni a közösből, alkatrészt cserélni, vagy tölteni a lapkádat alakzattal, illetve végrehajtani a mesterakciót. Amikor egy lapkát sikerült teljesen feltölteni, akkor az alkatrészeket leveheted róla, és megtarthatod. Így ha jól dolgozol, gyorsan gyarapodsz, hiszen a lapkák után is kapsz alkatrészt, miután sikerült feltö

Qwirkle - Formák, színek, kombinációk!

Mikor megvettem a nagy dobozos Qwirkle -t, a férjemnek nem tetszett, és több hónap kellett hozzá, mire rávettem, hogy adjon már neki egy esélyt, és próbáljuk ki! Most az egyik kedvence. De nem csak neki, hanem a fiamnak, és a lányomnak is (jelenleg 8, és 6 évesek). S már csak pár év, és a most 3 éves legkisebbünk is csatlakozhat hozzánk. 💙 6 éves kortól, 2-4 játékos számára körülbelül 30-45 perc játékidővel dolgozik. A játékszabály nagyon egyszerű. 6 szín, és 6 forma. Kicsit, mint a römi. Vagy egyfajta színből az összes formát rakjuk ki, vagy ugyanabból a formából minden színt - már ha sikerül. A húzózsákba mind a 108 kő belekerül, és abból húzunk hatot-hatot, mindannyian, amit nem mutatunk meg a többieknek. Az asztal közepén közösen alakítjuk a játékot. Amikor sikerül követ letenni az asztalra, annyi követ húzunk a zsákból, hogy ismét hat legyen. Ha valakinek sikerül a hatodik követ letenni, akkor bemondja, hogy "Qwirkle!". Mondjuk, mi inkább fültől-fülig érő vigyorral bek

Szókötő

Ezt a játékot (is) nagyon szerettem volna a gyűjteményemben tudni, bővítve ezzel a party játékok vonalát. A Szókötő! 3-6 játékos részére készült, 10 éves kortól, és a játékidő körülbelül 10-30 perc. Szimpatikus négylevelű lóhere alakú játéktáblákat kapunk, melynek közepére véletlenszerűen kiválasztott lapkákat aggatunk. Az azonos levélhez tett két szót kell összekötnünk egy szóval , melyet fölé írunk letörölhető filccel. Amikor mind a négy levélhez írtunk, levesszük a lapokat, és elveszünk a pakliból random egy ötödiket. Ezeket összekeverjük, és a játékostársak elé terítjük a táblával együtt. Nekik ki kell találniuk, hogyan helyezkedtek el a lapkák a táblánkon. Abból, amit mi odaírtunk. Könnyűnek tűnik, de egyáltalán nem az. Én szeretek elvontan (is) gondolkozni néha, de a többiek ezt egyáltalán nem értékelik, mert az amúgy is nehéz játékon tovább bonyolít. Azt hihetnénk, hogy hasonlít a Csak egy hez, de nem. Valahogy minket ez nem szórakoztatott, mert sehogy sem találtuk a megfelelő

Roundforest

Szerintem egy méltatlanul mellőzött játék, keveset hallok/olvasok róla. Nálam az egyik legfőbb ok, amiért megvettem, hogy magyar társasjátéktervező készítette! Igaz, csak annyi áll a dobozon, hogy Pierrot, de tudjuk, hogy ez a művésznév Marosi Z. Tamást jelent. Azért mielőtt ennyire berobbant volna a társasjátékozás - mint modern hobbi - a köztudatba, igazán nagy szó volt, hogy találsz egy társast, amit magyar ember ötlött ki, és még meg is jelenik kiadó által. Ma már, eme blogbejegyzés napján több társast is találni a boltok polcain, ami haza társasjátékfejlesztők fejéből pattant ki, és ez nagyon szuper! Visszakanyarodva, a Roundforest mesebirodalomba kalauzol minket, pontosabban a Kerekerdőbe, ahol akármerre megyünk - lehetőségekhez mérten -, találunk valamit, vagy találkozunk valakivel, aki, illetve ami segíti, avagy éppen hátráltatja kicsit a célba jutásunkat, hogy megszerezzük a három aranyalmát, és átadjuk az Erdő Szellemének. A játékteret mi pakoljuk ki a lapkák véletlenszerű ki

Csak egy

Az egész azzal kezdődött, hogy nagy családi összejövetel elé néztünk, és gondoltam, viszek egy party játékot . Csak nem volt ilyen a készletemben, mivel főként ketten játszottunk akkoriban. Kis keresgélés után megtaláltam a Csak egy et, mely Ludovic Roudy & Bruno Sautter közös alkotása, és meg is vettem.  Nyolc éves kortól 3-7 fő játszhatja, és egy party nem több 20 percnél. A dobozban találunk kis táblákat, 110 kártyát, és színes, letörölhető filceket.  A feladat összesen annyi, hogy húzok egy kártyát, magam elé teszem a kis táblámra úgy, hogy én ne lássam, csak a többiek. A kártyán 1-5-ig számozva különböző szavak vannak. Mondok egy számot: 3 A többiek elolvassák, mi van a hármas számnál, mondjuk Hófehérke. Ezt az egy szót kell egy szóval leírniuk nekem úgy, hogy abból majd ki tudjam találni, milyen szó van a hármas szám alatt. Persze, mielőtt én látnám, egymásnak meg kell mutatniuk a felírt szavukat, és ha egyezés van, mert mondjuk ketten is azt írták, hogy "mese", ak

Kódok harca

Rövid, 15 perc alatt lejátszható, 2-4 fős társasjáték 10 éves kortól. A cél, hogy te legyél a gyorsabb, aki megfejti az ellenfél kódsorát. Különböző kérdéskártyákból választhatsz, melyik kérdést szeretnéd feltenni az ellenfelednek, amire ő köteles igazat mondani, majd ezt lejelölöd a saját lapkádon. A megfejtéshez tudnod kell, hogy melyik szám helyezkedik el az a b c d e oszlop alatt, s azoknak milyen a színe. Csak a teljesen egyező szín-szám kódsor fogadható el. Ha valami mégsem egyezik, azt az ellenfelednek nem kell elmondania tételesen, csak annyit mondhat, hogy nem jó... aztán kódolhatsz tovább. Gyors, pörgős, agyalós. Imádom ezt a társast, csak játszótársat nehéz kerítenem, mert a férjem nem igazán szívleli. Nem értem, miért, nekem mindig sikerül benne nyernem. 😋 Mondjuk amikor az öcsémmel játszottuk, akkor egyszer mindketten nyertünk, döntetlen lett, másodszor azt hiszem, egy híján múlt. Szoros volt. De sajnos öcskös külföldön él jelenleg, így elég ritkán van szerencsém vele tár

MetroX

Kisdobozos, kicsit gondolkodós, mégis 10-20 perc alatt lejátszható, 1-6 játékos részére, akár 7 éves kortól. Könnyű szabálya pár perc alatt megtanulható, nem kell fölötte órákig görnyedni. Szívesen vesszük elő egy fáradt nap után is. Kevés alkatrésszel dolgozik. Játékostáblák, letörölhető filcek, és pár kártyalap - ennyiből áll. A játékban metró útvonalakat tervezünk a felhúzott kártyák alapján, csak mivel ezek össze-vissza gabalyodnak, ezért ad némi gondolkodni valót a játék.  A cél, befejezni az útvonalakat - lehetőleg még a többi játékos előtt.

Planet - Egy éledő világ a tenyeredben

Szerintem ez egy fantasztikus játék! Többek között az a jó benne, hogy bár 8 éves kortól ajánlják, nálunk az 5 éves is boldogan ült le mellé játszani. Ha akarjuk, akkor el lehet vele bíbelődni 2 órát is (stratéga férjemmel analízis-paralízis), azonban ha "csak" játszanánk, és nem akarjuk túlgondolni, akkor is működik. Valóban egy bolygót kapunk a kezünkbe, melynek felszínére mágnesesen tapadó lapkákat pakolunk aztán. Minden körben választunk egy élőhely lapkát a bolygónkra, majd megnézzük, kinek van olyan területe, amilyet éppen az állatkártya kér. Aki a legtöbb állatot tudja megnyerni a bolygójára, s legjobban dolgozik a titkos feladatán, az nyeri a játékot. Mindamellett, hogy jó játék, nagyon különleges a maga kis bolygójával, amire tényleg építkezhetünk. S nem mellesleg nagyon szépek a kártyák.

Silver & Gold

Ez a játék nálam nagyon radar alatt maradt, de aztán valakitől hallottam, hogy mennyire jó! Ezen felbuzdulva rákerült a listára, és most végre beugrott a virtuális kosárba is. Hogyan is fogalmazzak... vétek lett volna kihagyni! 😍 Ez egy eszeveszettül pörgős, pár perc alatt lejátszható játék 2-4 játékos részére, 8 éves kortól. A saját kártyáidra kell filccel ikszeket berajzolnod, amilyen tetris formát éppen felhúztok. Ha sikerül pénzérmét, vagy pálmafát ikszelni, akkor azért plusz pont jár. 😎Ha piros ikszre tettél ikszet, azért bónusz ikszelhetsz még egyet bárhová (nagyon jó hézagkitöltőnek). Egy kör a 7. tetris-lapka felfordításáig-berajzolásáig tart. Aztán új forduló jön, összesen 4. Közben pedig egymás után húzod felfelé az újabbnál újabb kártyákat, amikre ikszelni tudsz - ezt a közös készletből veszed el, ahová egyszerre 4 lapot ütünk fel, s aztán azt folyamatosan újratöltjük. 2 perc alatt megtanulható a játékszabály, és nagyon gyors, szórakoztató játék. Ja, és a táblafilc bármive

Szüret

A Granna gondozásában jelent meg a Szüret . 2018-ban a Magyar Társasjátékdíj győztese lett. Még mindig ugyanebben az évben a Mensa HungarIQa Társasjátékverseny győztese is lett, s újabb plecsnivel bővült a doboztető. A játékszabály kommunikálása szerint 10 éves kortól 1-12 főig játszható a játék, ami körülbelül 15-20 perc. Eszközkészlete kicsi: egy 150 lapos tömb, és kártyák. Ennyi. Mindenki kap egy lapot a tömbből, fog egy ceruzát, és rajzolunk. A megkevert, és lefordított hat darab birtokkártyából megfordítunk egyet. Ez a betű megmutatja, mely birtokért jár majd a forduló végén pont. Aztán elkezdjük felfordítani egyenként az útvonalkártyákat, és megpróbálunk minél több pontot érő útvonalat rajzolni úgy, hogy lehetőleg ne zárd be magad előtt az utakat, mert jól jönnek azok még a következő birtokkártyánál is. Ugyanis hogy ne legyen annyira egyszerű, az adott forduló pontszáma mindig nagyobb kell legyen, mint az előző fordulóé, különben beírhatod azt a nagy nullát a lapodra. A játékot

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu