Translate

Kövess Facebookon is! 😊

A rettegés éjszakája: Vérfarkas

Szeretem a jó party játékokat, csak nekünk kevés van belőlük, mert minden családtagunk, barátunk messze lakik, a gyerekeink pedig kicsik még. Nehéz olyan party játékot találni, amit tudunk gyerekekkel is játszani, meg felnőttekkel is tök jól működik. Eddig ennek csak a Nagyon T-Rex felelt meg. A gyerekek imádják, mi felnőttek pedig végre jól kibohóckodjuk magunkat, amikor előkerül (gyerekek egész nap nyomnák). Így esett, hogy rátaláltam erre a Vérfarkasos játékra, és bár kicsit ódzkodtam a téma miatt, de végül győzött a dobozon lévő 8 éves kortól is mehet felirat, és azt mondtam, adjunk neki egy esélyt. Milyen jól tettük! 😉

Alapból 3 főtől játszható a játék. Nos, nálunk a legidősebb gyermek 9 éves, a második versenyzőnk meg még csak 7 lesz egy hónap múlva, az első osztály iskolapadjait koptatja szeptember óta, és bizony még csak most tanulja a betűket. Úgy volt, hogy Zsolt, Benedek, és én próbáljuk ki a játékot, de persze 7 éves Kincsőnk is nagyon akart ezzel velünk játszani (hiszen előtte csak 3 órát játszottunk az összes gyerekünkkel). Az első játékot hárman bonyolítottuk le, és bár nagyon élveztük, mégis igaz, hogy többen jobb ez a játék. Ugyanis utána bevontuk Kincsőt is, persze előtte memorizáltattam vele a kártyákat, hogy melyik kicsoda.

Nekik már önmagában az is új volt, hogy az applikáció adja az utasításokat. Meg ugye az is mekkora buli már, hogy be kell csukni a szemünket, és csak akkor kinyitni 👀, mikor szólít az App... 😄 Volt kis kavar - mint később kiderült -, mikor Kincső annyira becsukta a szemét, hogy mikor az ő szerepe jött, se ébredt fel, hanem átaludta az éjszakát 😂, de nagyon élveztük mindannyian! Sosem játszottam még ilyen titkos szerepes játékot, mert nincs hozzá annyi társasjátékos ember, de ezek után figyelni fogom a hasonló játékokat, és hát ugye a gyerekek sem lesznek már kisebbek, csak nagyobbak, és okosabbak, és rengeteget fognak/fogunk játszani a jövőben (is). Szóval felvérteztem magam sok-sok pozitív gondolattal, és ha évekig áll is majd a polcon egy-egy ilyen titkos szerepes játék, akkor is be fogom szerezni. Punktum! 

Ünnepek környékén többször, többen is vendégeskedtek nálunk, előkerültek az olyan pörgös játékok, mint a Cica pizza taco gida sajt, meg az Uno, meg Boldog lazac, és persze a Vérfarkas is, és hát mindenkinek nagyon bejött ez a játék, dícsérték. Úgyhogy: Ajánlom mindenkinek, aki szereti az efféle csemegét! 😎

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu