Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Kockacsörgős játékok nem csak kockáknak!

... Csend szövi be a teret, pattanásig feszülnek a fejünkben kavargó gondolatok. Hallom a kockák hangját, ahogy két markomban összerázom őket, aztán szétnyitom a kezeim, és útjára engedem. Pattannak párat a hatalmas faasztalon, majd a kissé lekerekített sarkokon robosztus mozgással tovább görögnek, míg végül lecsendesülve megállnak az egyik oldalukon... Eldőlt. A kidobott értékekből kell kihozni a lehető legtöbbet. Nem később, hanem most. Mert minden apró lépés, amit nem jó helyre lépsz, a győzelmedbe kerülhet... Ismerős? Ha igen, akkor valószínű, szereted a kockás játékokat, és lehet tudsz is nekem néhány tippel szolgálni, mit érdemes még beszereznem, úgyhogy nyugodtan írd meg, előre is köszi! Gondoltam, összeszedem egy posztba a kockahasználó játékokat - már amiket ismerek, illetve írtam is róla. 😉 


Kezdem a Sagradával. Kevés jobb dolog van egy társasjátékozásban, mint amikor sok-sok (de tényleg sok!) vidám színű, kicsit áttetsző, apró kockák között kotorászol egy vászonzsákban, hogy aztán felmarkolj párat, és lendületet adj nekik! Aztán mosolyogva nézel a színkavalkád után, ahogy pörögnek-forognak, majd egyre lassulva megállnak. Itt nem csak az a fontos, hogy milyen értéket dobtál, hanem hogy milyen színű kockát sikerült kiszedni a zsákból.

A Stone Age Jubileum társasjátékban is kockákkal dobunk, majd azok alapján dől el, honnan mit, és mennyit vehetünk. Sajnos nekem nem nyerte el a tetszésemet, de ettől még másoknak lehet egy nagyon jól eltalált játék. Ki kell próbálni. :) 

A Vörös Katedrális... Te atya ég! Ha szereted a kockát használó játékokat, és még nem játszottál ezzel, akkor mindenképpen vedd fel a kívánságlistádra, mert zseniális! Nem látok körülötte nagy felhajtást, pedig annyira megérdemelné! Egyszerű, letisztult szabály, viszonylag gyorsan lejátszható, és kellemesen megdolgoztatja az agyadat.


Lehet, hogy a Ganz schön clever - Egy okos húzás című játékot már be sem kell mutatni, mert eléggé befutott. A maga nemében kiváló, fél óra alatt könnyedén lejátszható, élvezetes kockacsörgéssel tarkítva.

Aztán jött a folyatása, a Doppelt so clever, melyben csavartak egyet az egész játékon, s újra belemélyedtünk a kombózásokba.

A Clever hoch drei a harmadik tagja, aki szerette az első kettőt, ezt is fogja! :)

A Pulsar 2849 is egy gyöngyszem. Pedig mennyire vacilláltam azon, hogy megvegyem-e, mert egyrészt ki akartam próbálni a kockák miatt, másrészt meg ez a téma... érdekel a világűr, persze, kit nem? De játéktémának? Hááát... de végülis teljesen mindegy, ez a játék így kerek egész. Imádom!

Lorenzo il Magnifico - egyszerűen nagyszerű. Három különböző színű kockával dobunk, és ezek értéke lesz érvényben abban a fordulóban. Minden játékos ezekkel az értékekkel, kockákkal dolgozik. Mindegyik kockához tartozik egy játékosszínünkben pompázó családtag, amik mindig annyit érnek, amennyi a hozzájuk tartozó kocka értéke. Plusz ott van még a semleges színű családtag, aminek az értékét mi magunk határozzuk meg azzal, mennyit vagyunk hajlandóak rászánni az értéknövekedésére, ami alapból nulla. A Firenze tábla tornyai, majd szintjei közül kell kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet, s egy családtagot oda helyezni. Ha az adott kártyát meg tudjuk venni, akkor a saját játékostáblánkra (vagy mellé) tehetjük...

The Castle of Burgundy Pörgős, könnyen lemegy egy óra alatt, és szuperül szórakoztató - már amennyire egy euró szórakoztató tud lenni. :D


A Korinthosz is sok kockával dolgozik. Nagyon könnyen megtanulható, s kábé 20 perc alatt lejátszható kis játék 8 éves kortól. Igazi családi társas.

Grand Austria Hotel a következő favorit (néha ezeket így leírom, néha nem, de remélem érzékelhető, hogy amúgy mindegyik kedvenc). 7 fordulón keresztül választhatunk a kockák/akciók közül. Szállodatulajdonosokként bővíteni kell a szállodánkat, szobákat előkészíteni, vendégeket elszállásolni, kiszolgálni étellel, itallal, miegymás. :)

Juharvölgy krónikája az egyik legszerethetőbb társasjáték, amivel valaha játszottam! A hangulata, ami magával ragad, az mesebeli! Ki ne akarna vele játszani? Átlényegülni nyuszivá, sünivé, mókussá, vagy mosómedvévé, esetleg rókává, megkapni a hozzá tartozó lakot, és képzeletben bekuckózni oda... S elindulni megszerezni a legbolyhosabb, legmelengetőbb dolgokat, amiket csak a lélek kívánhat egy hideg téli estén...

Tiletum nemcsak szép, de nehéz is! 😋 Szeretem az akciókereket benne, külön hangulatot ad a játéknak.

Marco Polo szintén letisztult, de egyáltalán nem könnyű jól játszani. Bármit is csinálsz, utazol, vagy szerződéseket teljesítesz, vagy kombózod ezt a kettőt, nagyon oda kell figyelni, és rendre megtervezni mindent!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Ark Nova

El sem hiszem, hogy itt van végre, azt meg még nehezebb elhinnem, hogy ahelyett, hogy hagytuk volna csücsülni a polcon még két évig, kézhezvételtől egy hétre elővettük, hogy most ezt meg fogjuk tanulni. Az összes csillag együtt állt, nem volt kibúvó. Gyerekek a nagyszülőknél nyaralnak, minden ügyet elintéztünk amit akartunk, és már megtanultuk a Marco Polo II, és The Castle Of Burgundy játékokat is. Volt néhány nevetséges próbálkozás arra nézve, hogy olyan játékot szedjünk le a polcról, amely már jól bejáratott, pikk-pakk lezavarjuk egy óra alatt, de igazából mindketten tudtuk, hogy ebből újra tanulás lesz, és hogy most jött el az ideje az Ark Novának. Lélektani határt lépünk át ezzel a társassal, mert a boardgamegeek (BGG) komplexitása szerint ez már igencsak komplex játék, 3,71/5. Nálunk a legkomplexebb eddig körülbelül a 3,3-as szinten mozgott. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen vonzanak a komplex eurók. Pedig alig van időnk/energiánk 3 kisgyerek mellett órákat gubbasztani eg

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu