Translate

Kövess Facebookon is! 😊

Családi társasjátékok

Ha nagyon könnyen tanulható, pár szabállyal rendelkező társasjátékot keresünk, amit a család fiatalabb, és idősebb korosztálya is könnyen elsajátít úgy is, hogyha előtte nem társasjátékoztak még komolyabban, akkor a beugró, kezdő szintű játékoknál leírtakból simán lehet szemezgetni, mert szerintem beváltják a hozzá fűzött reményeket. Nagyot tévedni nem lehet velük. Jelen posztban azonban inkább olyan társasjátékokra fogok kitérni, amik már több energiabefektetést kérnek, mint a fenti linken elérhető játékok, viszont még alatta maradnak a komplexebb játékoknak. 


Mint sok másnál, úgy a társasjátékozásban is jó, ha alulról építkezünk, és fokról fokra haladva fedezzük fel a társasok világát, s azon belül a játékok összetettségi szintjeit, de persze bele is lehet csapni a közepébe. A fokozatosság elvét követve azonban kisebb az esély arra, hogy egy olyan játék mellé ülünk le, amire akkor, abban a pillanatban még nem vagyunk felkészülve. S lehet, csak pár hónap masszív társasjátékozás-tanulás választ el minket attól, hogy élményt nyújtson az a játék is, de mivel korai volt a találkozó, így általában örökre kikerül a látószögünkből, mert nem hozza a várt reményeket. Olyan ez, mint a szerelem. Jókor, jó helyen, az éppen megfelelő emberrel találkozni, amikor a kémia, és persze az Univerzum is azt dobogja minden egyes pórusodban, hogy: Ő az! Na innen már nem is tűnik olyan egyszerűnek, igaz? 😀 Pedig de. 😎 
Én (többek között) a következő társasjátékokat gondolom családinak, persze nem csak családok részére:
  • Fesztáv - Madarak minden mennyiségben! Rengeteg kártya, színes tojások, madáretető, speciális kockák, különböző eledelek - csak imádni lehet!
  • Mandala kövek - Gyönyörű, szép színes mandalaköveket gyűjtögetünk ebben a játékban.
  • Eldorádó legendája - Át kell vágnunk a dzsungelen, hogy elérjük Eldorádót. Vajon neked sikerül?
  • Monipolis - Nyersanyagot gyűjtünk, és építgetjük a várost.
  • Macskák szigete - Macskamentés felsőfokon. A szigeten lévő macskákat kell megmentenünk a hajónkra. Minél nagyobb egy macskacslád, annál több pontot ér.
  • Kuruzslók Quedlinburgban - Mit főzünk? Különböző hozzávalókat húzunk a zsákunkból, és figyelünk, nehogy felrobbanjon az egész, mert az nem olyan jó.
  • Fergeteges elegyek - Az összetevőket a lehető legoptimálisabb kiválasztással kell elvennünk a többi közül, hogy minél jobb robbanássorozatot indítsunk útjára, s már készülhet is az elixír.
  • Takenoko - Cuki lapkalahelyezős, pandás játék, melyben bambuszokat termelünk, leszedünk, öntözünk.
  • Ticket to ride Európa - A célkártyáinknak megfelelően össze kell kötnünk a két várost vonatkártyák kijátszásával, vagonok lerakásával.
  • Finca - Gyümölcsszedegetős, szállítgatós játék.
  • Karuba - A cél az, hogy a kalandor elsőként jusson el a saját színű templomához, mert akkor megszerzi a legértékesebb templomi kincset.
  • New York Zoo - Állatkertépítős, tetrises, aranyos állatkákkkal.
  • Roundforest - Járjuk a Kerekerdőt, és próbáljuk mihamarabb megszerezni a három aranyalmát, amit az Erdő Szelleme kér tőlünk a győzelemhez.
  • Kartográfusok - Rajzolj úgy, hogy a lehető legtöbb pontot szerezd meg!
  • A Tiltott sivatag - Kooperatív társasjáték, melyben együtt kell kijutnunk a sivatagból.
  • Little Town - Területet szerzel, begyűjtöd a nyersanyagokat, megeteted a munkásokat, építménylapkákat vásárolsz, és próbálod kimaxolni ezek keverékét.
  • Kódok harca - Dedukciós kódkitalálós játék néhány percben.
  • Juharvölgy krónikája - Okos kis gyűjtögetős játék. A játéktól kapott hangulat az, ami megfog, és nem ereszt.
Mindemellett ha van óvodás korú a családban, akkor neki a következő játékokat ajánlom: Óvodás gyerekeknek való társasjátékok.
Ha pedig alsó tagozatos, kisikolás családtagunkat szeretnénk meglepni egy játékkal, akkor ezek közül is bátran lehet válogatni: Kisiskolás, alsó tagozatos gyerekeknek való társasjátékok

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Amanita

Az Amanita 🍄 társasjátékot ajándékba kaptam Esztó Bernáttól , és feleségétől, Esztó-Harazin Dorottyától , amiért ezúton is nagyon hálás vagyok! 💚 A játék magánkiadásban jelent meg a Fű Alatt Kiadó  gondozásában. Arról, hogy hogyan is jött a játékötlet, illetve hogyan lett az elképzelésekből valóság, ITT olvashattok. Akinek van szerencséje az Amanitához, az tudja, hogy egy igazán különleges társasjátékot tarthat a kezében. A szerzők semmit sem bíztak a véletlenre, társasjátéktervező útjukon Boros Lajos gombaszakellenőr segítette őket, hogy minél hitelesebben tudják megalkotni az Amanitát. A doboza letisztult, minőségi, színben és küllemben harmonizál a tematikával, s a dobozon belüli játékelemekkel. A 180 darab kártya önmagáért beszél. Az illusztráció, és a grafika Csíkszentmihályi Berta kitűnő munkájának gyümölcse. A játék meseszépen ábrázolt, nagy kártyalapjai nézegetésébe bele lehet feledkezni. (Kártyaméret: 80*130 mm) A játékszabály könnyen megtanulható, jól értelmezhető. Az Am

Grand Austria Hotel

Szintén egy olyan játék, ami évek óta listán szerepelt, de persze amíg hozzá lehetett jutni, addig ugye minek is vegyük meg, az olyan egyszerű... majd ha sehol sem lehet kapni, na akkor lépjünk a kutatás mezejére, mert az kihívás. 😎 Magyarul sajnos nem jelent meg, viszont teljesen nyelvfüggetlen (a kártyákon, táblákon nincs szöveg, csak ikonok). Mivel Simone Luciani játék, ezért mindenképpen érdekelt, milyen társasjáték. A Lorenzo il Magnifico -ból kiindulva csak fantasztikus lehet! És tényleg! 😃💙 Csak Zsoltnak tartott másfél évig, hogy rávegye magát, hogy kipróbáljuk a Grand Austria Hotelt. Mondtam neki, hogy elég volt, akármennyire akartam, eladom, mert csak porosodik. Ő meg ugye nem szeret megválni már megszerzett dolgoktól, így nagy nehezen leült velem játszani, hogy legalább lássuk, mit tud ez a játék! S láss csodát, nem mondta, hogy azonnal köszönjük el tőle! Én meg egyszerűen imádtam! 💚 Azonnal megvolt az összhang köztem, és a játék között, azonos szinten rezgünk. 😄 Mi sem

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2022-2023 tarsasjatszunk.hu